1 °C Budapest
Szarvas szarvas néz a kamerába

Veszélyes parazita terjed Magyarországon: egyre több a megbetegedés, zajlanak a vizsgálatok

2025. november 11. 09:19

Az amerikai kontinensről származó amerikai májmétely (Fascioloides magna) egyre jelentősebb problémát jelent a magyar vadgazdálkodásban. A parazita, amely elsősorban szarvasfélék májában élősködik, folyamatosan terjed a Dél-Dunántúlon, veszélyeztetve a vadállomány egészségét és közvetve a mezőgazdasági termelés gazdaságosságát is - jelentette az Agrárszektor.

Az amerikai májmétely egy trematoda féreg, amely vadon élő és háziasított kérődzők májában telepszik meg. Európában elsődleges gazdái a gím- és dámszarvasok, míg köztes gazdaként a törpe iszapcsiga szolgál, amely főként nedves, mocsaras területeken él. A parazita életciklusa során a férgek petéi a bélsárral kerülnek a környezetbe, vízben kelnek ki, majd a csigákba jutva fejlődnek tovább, végül fertőzőképes formában a növényzeten vagy vízben tapadnak meg, ahonnan visszajutnak a kérődzők szervezetébe.

A dél-dunántúli régióban a parazita jelenlétét először a 2010-es évek végén mutatták ki. 2018-ban már Somogy és Baranya megyében is azonosították, 2020-ban pedig egy előzetes közleményben dokumentálták a Belső-Somogyban észlelt új fertőzési pontokat.

Az újonnan azonosított fertőzési pontok és a korábban ismert legészakibb előfordulás között 21-38 km távolságot mértek, ami a parazita természetes, északi irányú terjedését valószínűsíti a régióban. A terjedés hátterében több tényező állhat: a szarvasfélék szezonális mozgása, migrációs hajlama, valamint emberi tevékenységek, például vadászati célú áttelepítések is szerepet játszhatnak.

A fertőzöttség nemcsak a vadállomány egészségi állapotát befolyásolja, hanem közvetve a haszonállat-állományokra is veszélyt jelent. A májmétely által okozott elváltozások rontják a máj funkcióját, csökkentik a termelési mutatókat, és a krónikus gyulladás gyengíti az állatok ellenálló képességét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A védekezés alapja a folyamatos monitorozás és az élőhelyi adottságok ismerete. Kulcsfontosságú a gímszarvas- és dámpopulációk rendszeres boncolásos vizsgálata, a fertőzöttség területi nyilvántartása, valamint a köztes gazda csigafajok előfordulásának felmérése. Ezek az adatok hosszú távon nemcsak a vadgazdálkodás, hanem az állategészségügy és élelmiszerlánc-biztonság szempontjából is értékes információkat szolgáltatnak.

Az amerikai májmétely magyarországi jelenléte ma már nem elszigetelt jelenség, hanem egy terjedő, természetes expanzióval rendelkező folyamat része. A 2018-as és 2020-as vizsgálatok alapján a parazita elterjedése északi irányban növekszik, és a jövőben Somogy megyén túl is várhatók új előfordulások.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?