A 19 pszichiáter visszatérne dolgozni, de hogy erre lesz-e lehetőségük, az csak a mai napon dől el.
Fölmondták az önkéntes túlmunka szerződéseiket a Honvédkórház aneszteziológus és traumatológus szakorvosai - írja a Népszava. Épp ezért nem lesz könnyű megszervezni a műtéteket, szeptembertől az előre tervezett műtétekből a korábbinál biztosan kevesebb lesz.
A Honvédkórház menedzsmentje júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható juttatást, így az orvosok bére jelentősen csökkent. A lap azt írja, volt, aki 100 ezer forinttal kapott kevesebbet. Miután az érintett orvosok nem tudtak megegyezni a munkáltatóval, fölmondták az önkéntes túlmunka szerződéseiket a Honvédkórház aneszteziológus és traumatológus szakorvosai. Hogy ez a betegeket hogyan érinti? Szeptembertől az előre tervezett műtétekből a korábbinál biztosan kevesebb lesz, és a sürgősségin is tovább romolhat a helyzet, mert az elmúlt hetekben tízen, az orvosok harmada távozott onnan a túlzott terhelésre hivatkozva.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







