Állításuk szerint a szakma már legalább egy évtizede jelzi a kormányzatnak - egészen a miniszterelnökig - a pszichiátriai ellátás válságos helyzetét.
Szeptember első két hetében újra leállhatnak a térítésmentes ellátást nyújtó fogászati rendelők. Ezalatt csak az ügyeleti és sürgősségi ellátást biztosítanák - értesült a Népszava.
A lap értesülése szerint sztrájkot szerveznek szeptember első két hetére a térítésmentes ellátást nyújtó fogászati rendelők. Másfél évvel ezelőtt egyszer már leállt a körzetek harmada három napra, most azonban ennél jóval hosszabb tiltakozást terveznek a szervezők.
Az ok pedig a lap szerint az, hogy míg a háziorvosi körzetek működtetésére átlagosan, havonta 1,7 millió forint jut, addig ugyanazért 900 ezer forintot kapnak a fogorvosi praxisok, miközben az utóbbiak eszköz- és anyagköltsége összehasonlíthatatlanul több.
- mondta a lapnak Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, a demonstráció szervezője, aki azt is elmondta, hogy jó ideje gyűjtik már az aláírásokat a munkabeszüntetéshez.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







