A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
A magyar egészségügy régóta jelentős szakemberhiánnyal küzd, ez pedig nem csak a kórházakat, hanem a háziorvosi és fogorvosi körzeteket is érinti. Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adatait szerint legalább több mint fél éve betöltetlen 373 háziorvosi és 243 fogorvosi praxis, és van olyan hely, ahol csaknem 20 éve nincs körzeti orvos.
Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) nyilvántartása szerint tartósan betöltetlen háziorvosi (vagy fogorvosi) körzetnek akkor minősül egy praxis, ha hat hónapon át folyamatosan nem tudják azt betölteni. Lehetséges, hogy lát el feladatokat ott háziorvos, vagy fogorvos, de hivatalosan csak helyettesít, és valójában a körzet betöltetlen.
A több mint hat hónapja megüresedett praxisok száma évről évre drasztikusan nő: míg tavaly júliusban 331 körzet volt tartósan betöltetlen, idén márciusban már 354, a júniusi adatok szerint pedig jelenleg 373 az ilyen praxisok száma. A legrosszabb helyzetben Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megye van, ugyanis itt több mint 25 praxis betöltetlen. Egyedül Csongrád, Komárom-Esztergom és Zala megye területén van kevesebb, mint 10 tartósan megüresedett körzet.
A tartósan betöltetlen fogorvosi praxisok terén Budapest van messze a legrosszabb helyzetben: 37 ilyen körzet található a fővárosban. Míg a legtöbb városrészben csak 1-2 üres körzet van, addig az ÁEEK nyilvántartása szerint a VIII. kerületben 22 található. Budapesten kívül Bács-Kiskunban és Nógrádban is 20 felett van a tartósan megüresedett praxisok száma, míg Baranya és Hajdú-Bihar megyében csak 1-1 üres körzet van.
A praxisok szolgálati típus szerint lehetnek felnőtt, gyerek, vagy vegyes ellátást igénylő körzetek. A tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek közül 83-ban keresnek csak gyerekek, 88-ban csak felnőttek, és 202-ben gyerekeket és felnőtteket egyaránt ellátó szakembert. A lista szerint 18 településen már csaknem 15 éve, 2004. ősz óta nem találnak háziorvost, és ezek közül is 8 település Borsod megében található: Taktakenéz, Felsőgagy, Györgytarló, Hernádvécse, Putnok, Abaújkér, Cserépváralja és Felsőtelkes körzetben. De 43 olyan körzet van az országban, ahol pedig több mint 10 éve nincs, aki betöltené a praxist.
A fogorvosi körzeteket tekintve Magyarországon 22 csak gyermekeket, 20 csak felnőtteket ellátó és 201 vegyes ellátású praxis tartósan betöltetlen. Nógrádban Bátonyterenyén csaknem 20 éve, 1999. óta betöltetlen a fogorvosi praxis, de 13 körzetben is már 15 éve nincs fogorvos. Ezek közül három Borsod megyében található - Tiszakeszi, Ároktó és Hejőkeresztúr -, négy pedig Zalában - Bázakerettyén, Türjén, Söjtörön és Nován. Már 10 éve nem találtak 43 helyen szakember, és 119 körzetben pedig 5 éve nincs fogorvos.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az alábbi térképen jelöltük a 373 tartósan betöltetlen háziorvosi praxist, és a 243 több mint fél éve megüresedett fogorvosi körzetet az ÁEEK listája alapján. A helyet jelölő ikonra kattintva az is látható, mióta nincsen orvos az adott körzetben:
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







