Az Eurostat friss adatai szerint 2025-ben Magyarországon volt az egyik legmagasabb infláció Európában.
Egyre több helyről hallani, hogy ágyi poloskával fertőzött matracok kerültek forgalomba Magyarországon; egy olvasónk szerint a probléma már-már közegészségügyi jelentőségű. Megkérdeztük a Nemzeti Népegészségügyi Központot, mi igaz a kósza pletykákból.
Érdekes olvasói levél futott be nemrég a Pénzcentrum szerkesztőségébe, olvasónk állítása (amely közösségi médiában is fel-fel bukkan) szerint az egyik Magyarországon is működő lakberendezési áruházlánc fertőzött termékei miatt egyre többen keresnek ágyi poloska-irtással foglalkozó szakembereket. Mint azt olvasónk írta, állítólag az áruházlánc raktáraiban szaporodtak el a rovarok, amelyek a matracokkal jutnak be a fogyasztók lakásaiba.
Mivel olvasónk állítása szerint az egészségügyi gázmesterek rendre belefutnak a fent jelzett problémába, és információi szerint a probléma már-már közegészségügyi jelentőségű, így megkerestük a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK). Az NNK a Pénzcentrumnak egyértelműen leszögezte, hogy a Központhoz, újonnan vásárolt bútorral összefüggésbe hozható,
Mint azt az NNK hozzátette, "továbbá a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szerveihez sem érkezett ilyen tárgyú bejelentés 2019-ben vagy 2020-ban." Azt ugyanakkor hozzátették, hogy a 2019 évre vonatkozó kormányhivatali beszámolók még nem érkeztek meg a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz.
A rovarok esetleges elszaporodásának közegészségügyi hatásával kapcsolatban a Központ kiemelte: az ágyi poloska fertőző betegséget nem terjeszt. Mint írták, ártalma kizárólag a vérszívás és a csípésével kiváltott bőrtünetek (duzzanat, bőrpír, viszketés, fájdalom). Az újonnan forgalomba hozott bútorokban és tárgyakban valószínűtlen az ágyi poloskák tömeges megjelenése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- írták a Pénzcentrum megkeresésére.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei megkeresésünkre hozzátették, hogy a használt bútorok és más berendezési tárgyak (faliképek, bőröndök, matracok, könyvek stb.) beszerzésekor azonban kiemelt figyelmet kell fordítani az ágyi poloskák esetleges jelenlétére. A rovarok ugyanis búvóhelyet találhatnak az apró résekben, repedésekben. Így a használt tárgyakkal a poloskák könnyen továbbterjedhetnek egy fertőzött lakásból egy másik lakásba.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







