Hétfőn nyugat felől egyre több felhő sodródik fölénk, és megérkezik a hidegfront is.
Parkolóhelyet sem lehetett találni a Velencei-tónál vasárnap. A korzó tele volt, a büfék is nyitva voltak - mintha nem is lenne vészhelyzet.
Vasárnap délután 4 körül olyan tömve volt a velencei korzó, mintha nyoma sem lenne a veszélyhelyzetnek. A rendőrség megjelent, de 20 perccel később még többen lettek - írja a Ripost. A bulvárlap felvételén látni, hogy a Velencei-tónál délután alig lehetett parkolóhelyet találni, éppen akkor érkezett ki a közterület-felügyelet és a rendőrség is, de ennek sem volt semmi foganatja, 20 perccel később még többen voltak a korzón, egyáltalán nem tartva semmilyen távolságot egymás között.
Nadapnál szintén tömegesen várakoztak az autók, sok kiránduló, köztük idősek is, a Bence-hegyi kilátóba igyekeztek tömegesen. Gárdonyban a strand, és a büfé is nyitva volt.
Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







