11 °C Budapest

Sok helyen már elkezdődtek a kirúgások: a cégek kétharmada veszteségre számít

2020. április 6. 15:15

Jelenleg legnagyobb arányban az árbevétel szinten maradását remélők vannak, így a növekvő árbevételt várókkal együtt a kis- és közepes vállalkozások kétharmada (70%) még mindig bízik benne, hogy legalább a tavalyi árbevételét képes lesz produkálni az előttünk álló egy évben.

A romló hangulat a profitvárakozásoknál is megfigyelhető. Míg március 11-ig tízből nyolc vállalkozás legalább a tavalyival megegyező profitot várt, addig a legfrissebb felmérés alapján most már csak minden harmadik cég volt ennyire optimista, miközben 67 százalék már csökkenő profitra számít.

A csökkenő profitvárakozások következtében a kkv-k költségoldalon próbálnak javítani a pénzügyeiken. A vállalkozások 10 százaléka bocsátott már el alkalmazottat a járvány hatására megváltozó piaci viszonyok miatt. Emellett jelenleg 16 százalék tervez az év folyamán további létszámcsökkentéssel, ami a március 11-e előtti 4%-kal összevetve szintén jelentős változás.

A legdrámaibb különbség egyértelműen a beruházások visszafogása terén mutatkozik. Míg három hete csak a vállalkozások negyede nem tervezett semmilyen beruházást az idei évre, addig ez az arány rövid idő leforgása alatt több mint duplájára, 59 százalékra ugrott fel. A visszafogás nincs tekintettel a beruházás jellegére sem, hasonló arányban csökkent a termelő, az informatikai és a gépjármű beruházásokat tervezők aránya is.

Segítségre számítana

A vállalkozások vezetői a problémák megoldását növekvő állami segítségnyújtással képzelik el: 39 százalékuk vár csökkenő közterheket az elkövetkező egy évben, ami körülbelül kétszerese az előző negyedévi arányhoz képest. Ha nem is ilyen mértékben, de szintén nőtt a csökkenő vállalati hitelkamat-környezetet prognosztizálók aránya 5 százalékról 16 százalékra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 14:34