Megszólalt az államtitkár: vészhelyzetben ehhez a forráshoz nyúlnának utoljára

MTI
2020. április 21. 11:44

Nem csökken az érdeklődés a babaváró támogatás iránt a koronavírus-járvány ideje alatt sem - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az Inforádióban.

Novák Katalin azt mondta: rendelet jelenik majd meg a babaváró támogatás igénylésének könnyítésére. A rendelet arra biztosít lehetőséget, hogy például a kismamák meghatalmazással élhessenek, és így ne kelljen személyesen bemenniük a bankba ügyet intézni. Felhívta a figyelmet arra: a hiteltörlesztési moratórium a babaváró támogatásra is érvényes.

Az államtitkár kiemelte, hogy "a családtámogatások egyikét sem fenyegeti veszély", a kormány a járvány alatt is biztosítani tudja ehhez a forrásokat, a gazdaság és a magyar emberek elmúlt 10 éves teljesítményének köszönhetően. A családtámogatások forrásaihoz nyúlna utoljára a kormány - jelentette ki, hozzátéve: bízik abban, hogy erre nem lesz szükség.

Novák Katalin kitért arra is, hogy fokozatosan visszavezetik a 13. havi nyugdíjat. Az államtitkár a bölcsődei férőhelyek bővítéséről szólva azt mondta, hogy az építkezések folyamatosak, nem álltak le. Rendelet jelenik majd meg arról is, hogy a bölcsődék önkormányzati bezárása esetén is kötelező legyen ügyeletet biztosítani, sok szülő ugyanis dolgozik, a gyerekeik elhelyezéséről pedig gondoskodni kell - mondta Novák Katalin.

NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Jürgen Habermas

Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?