A hatóság a kormányhivatalokkal együtt vizsgálja azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyek valótlan gyógyhatást ígérnek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelmi területe is bekapcsolódott abba az uniós szintű hatósági ellenőrzéssorozatba, amelynek célja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése az online piacról járványveszély idején.
A koronavírus-járványban érintett országok mindegyikében megfigyelhető, hogy a veszélyhelyzetben megélénkült kereslet miatt a korábbinál több példát találni tisztességtelen kereskedelmi magatartásokra a webáruházaknál. Egyes kereskedők megtévesztő tájékoztatást adnak bizonyos termékek tulajdonságairól, nem törődve azzal, hogy a nem megfelelő védelmet nyújtó szájmaszk vagy fertőtlenítőszer használata súlyosbíthatja az egészségügyi kockázatokat.
Az ITM szakmai irányítása mellett ezért 2020. február végétől fokozott fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzéseket folytatnak a kormányhivatalok a hagyományos és az online kereskedelemben is. A webáruházak kínálata iránt jelentősen megnőtt igényt mutatja, hogy a legutóbbi kiskereskedelmi statisztika szerint márciusi forgalmuk megközelítette a tavalyi év végi havi adatokat. Mivel áprilisban egész hónapban, az országban mindenütt érvényben volt a kijárási korlátozás, és az üzletek jelentős része nem tartott nyitva, az elmúlt hónapban még tovább nőhetett a hazai online kereskedelem. Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta:
A hazai ellenőrzések keretében a járványveszély miatt keresett termékekre vonatkozó ajánlatoknál a termékek tulajdonságaira vonatkozó állítások és ígéretek helytállóságát nézi az ITM IT laboratóriuma. Emellett azt is vizsgálják, hogy a vásárlásra ösztönzés érdekében nem gyakorolnak-e nyomást a fogyasztókra, pl. azzal, hogy a termék készleten lévő, alacsony darabszámára figyelmeztetnek. Rendszeresen vizsgálják a szállítási idők megnövekedését és a rendkívüli áremelkedéseket is, amelyek elsősorban a szájmaszkok és kézfertőtlenítők esetén voltak jellemzőek. A járvánnyal összefüggő termékeket forgalmazó, újonnan létrehozott honlapoknál szinte minden esetben hiányzott a kötelező előzetes tájékoztatás a vállalkozás elérhetőségéről, az elállási és vitarendezési lehetőségekről.
Az Európai Bizottság az efféle jelenségek elleni összehangolt fellépés érdekében kezdeményezett gyors, egyidejű online ellenőrzést az Uniós Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC Hálózat) keretében. A magyar csatlakozással a hazai fogyasztóvédelem által már több mint két hónapja folytatott kiemelt ellenőrzés folytatódik nemzetközi szinten is. Az eddigi tapasztalatok alapján változatlanul folyamatos hatósági jelenlétre van szükség a piac tisztítása, a fogyasztók biztonsága és a jogkövető vállalkozások védelme érdekében.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







