Megszólalt az IMF főigazgatója: Rosszabb híreink lesznek a 2020-as évről

MTI
2020. május 13. 11:44

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) idei világgazdasági növekedési előrejelzésének további rontását helyezte kilátásba Kristalina Georgiewa főigazgató a Financial Times brit lap szervezésében kedden rendezett telekonferencián.

"Vannak országok, ahonnan a már egyébként is pesszimista becsléseinket alulmúló adatok érkeznek be" - mondta. Jelezte egyúttal, hogy az IMF ezért a szokásos júliusi frissítés helyett "nagy valószínűséggel már júniusban" kiadja tavaszi prognózisának felülvizsgált változatát.

A jelenlegi állás szerint arra számítunk, hogy rosszabb híreink lesznek a 2020-as évről

- fogalmazott.

Az IMF idén áprilisban publikált prognózisában soha nem tapasztalt mértékben rontani kényszerült éves világgazdasági növekedési előrejelzését a járvényvédelmi intézkedések gazdasági teljesítményt csökkentő hatása miatt.

Januárban még 3,3 százalékos GDP-növekedést jelzett a 2020-as évre, amit áprilisra már 6,3 százalékponttal 3,0 százalékos csökkenésre volt kénytelen módosítani. Az áprilisi prognózisban a 30-as évek nagy világgazdasági recessziójához mérhető nagyságrendűnek ítélte meg az idén várható visszaesést az IMF, ami mellett a 2008/2009-es gazdasági és pénzügyi válság is eltörpül.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK

Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?