14 °C Budapest

Ekkor lehet koronavírus-vakcina Magyarországon: már folynak az előkészületek

2020. június 14. 16:04

400 millió adag, az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztett COVID-19 elleni vakcina előállítását vállalja önköltségi áron a hazánkban is aktív AstraZeneca az Európai Vakcina Szövetségben (IVA) résztvevő országok lakosai számára, melynek kiszállítása 2020. év vége előtt megkezdődik - az erről szóló megállapodást szombaton írták alá.

A 2020. június 13-án megkötött megállapodással az Európai Vakcina Szövetség (IVA) célja, hogy felgyorsítsa a koronavírus elleni vakcina elérhetőségét minden olyan európai ország számára, mely részt kíván venni a kezdeményezésben. Az IVA elkötelezett abban, hogy Európában mindenki méltányosan hozzáférhessen a leendő vakcinához.

Ennek érdekében az AstraZeneca számos párhuzamos lépést tesz világszerte: folyamatosan bővíti gyártási kapacitását, és nyitott más vállalatokkal is az együttműködésre annak érdekében, hogy - nyereség nélkül - még a pandémia ideje alatt biztosítsa a vakcinát az emberiség számára.

A vállalat az Európai Vakcina Szövetséggel most aláírt megállapodáshoz hasonló szerződést kötött korábban - 700 millió adag vakcináról - az Egyesült Királysággal, az Amerikai Egyesült Államokkal, a Járványkészültségi és Innovációs Koalícióval és a GAVI Vakcinák és Immunizálás Nemzetközi Szövetségével.  Emellett az indiai Serum Institute-tal további 1 milliárd adag utánpótlásáról egyezett meg, elsősorban az alacsony- és közép- jövedelmű országok számára. A teljes gyártási kapacitás ezzel jelenleg 2 milliárd adag vakcinát tesz ki.
Az Oxford Egyetem a múlt hónapban jelentette be az Egyesült Királyságban mintegy 10.000 önkéntes felnőtt bevonásával zajló, AZD1222 II/III-as fázisú klinikai vizsgálat elindítását. További késői fázisú vizsgálatok indulnak el számos más országban is.

Az AstraZeneca elkötelezett a klinikai program gyors végrehajtásában, és gyártási kapacitásának bővítésében, önként vállalva a kockázatot arra az esetre is, ha az Oxfordi Egyemmel közösen fejlesztett vakcina mégsem működne.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A következő 3-5 hónapban a vállalat az új koronavírust semlegesítő antitestek felfedezésére irányuló globális kutatási erőfeszítéseit is felerősíti a betegség előre haladtának megelőzésére és kezelésére szolgáló klinikai vizsgálatokkal. Továbbá, a vállalat gyorsan elkezdte új és meglévő gyógyszereinek a fertőzés kezelését célzó, COVID-19 betegségben szenvedő betegekben történő tesztelését.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?