Egy budapesti halálos baleset után újra előkerült a kérdés: a technológia segíthet kockázat nélkül megállítani a menekülő autósokat.
Helyszíni bírságot 14 007, feljelentés alapján pénzbírságot pedig 2407 alkalommal szabtak ki a hatóságok járványügyi intézkedések megsértése miatt - írta a Pesti Hírlap a belügyminisztériumi összesített szabálysértési statisztikái alapján.
A lap keddi számában arról is beszámolt, hogy a helyszíni bírságok összesen 360,9 millió forintot tettek ki, ebből június 10-ig mindössze 43,6 milliót fizettek be az emberek. A pénzbírságok 191,5 millió forintos összegéből pedig csak 17 millió forint folyt be eddig az állam kasszájába.
Az Országos Rendőr-főkapitányság azt írta a lapnak, hogy az üzletben, rendezvényen tartózkodás szabályainak megsértése miatt 73 emberrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, emellett 85 esetben figyelmeztettek és 111 szabálysértési feljelentést tettek.
A kijárási korlátozás megsértése miatt 13 146 helyszíni bírságot szabtak ki, míg 26 756 esetben alkalmazott figyelmeztetést a rendőrség, és 11 504 szabálysértési feljelentést tett. A hatósági házi karantént sem feltétlenül tartották be az emberek: 257 személlyel szemben helyszíni bírságot, 123 fővel szemben figyelmeztetést szabtak ki, és 1315 szabálysértési feljelentést tettek.
A szabálysértésekről szóló belügyi statisztika szerint egyébként az év első öt és fél hónapjában 181 986 alkalommal büntettek helyszíni bírsággal és 45 840 esetben pénzbírsággal. Az előbbinél az összesen kiszabott 2,9 milliárd forintból egymilliárd forintnál kicsit többet, a pénzbírságoknál pedig az összesen adott 2,3 milliárd forintból 539,2 milliót fizettek be a megbüntetett személyek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Verekedésért például 154 alkalommal büntettek és összesen 4,7 millió forint helyszíni bírságot róttak ki, amelyből egymillió forint folyt be az államhoz.
Címlapkép: MTI/Mészáros János
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







