10 °C Budapest

Röpködnek a milliárdok: háromezer művész kapott gázsielőleget

MTI
2020. június 24. 12:05

A koronavírus-járvány miatt bevétel nélkül maradt mintegy háromezer művész kapott gázsielőleget, egyenként 300-300 ezer forintot a kormánytól. A Köszönjük, Magyarország! program résztvevőinek előadássorozata már el is kezdődött - mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

"Egymilliárd forintot sikerült a célra átcsoportosítani a kulturális ágazatban. A gázsielőleget a nemzeti intézményeinken, így a Nemzeti Színházon, a Hagyományok Házán, a Petőfi Irodalmi Múzeumon keresztül osztottuk ki a művészeknek" - emlékeztetett Fekete Péter.

Az államtitkár kifejtette: segélyt osztani nem akartak, inkább előleget fizettek a művészeknek, és azt kérték tőlük, hogy a veszély elmúltával produkcióikkal szolgáltassák vissza azt. A Köszönjük, Magyarország! programban résztvevők, a könnyűzenészektől a néptáncosokig vállalták, hogy elmennek fellépni könyvtárakba, szabadtéri színházakba, illetve más kulturális helyszínekre.

"Készült egy adatbázis, amely az Országos Színháztörténeti Múzeum honlapján található, és ahonnan a kulturális szervezők felkérhetnek művészeket. Most van tízezer fellépési lehetőségünk, amellyel jól kell sáfárkodnunk. Az elkövetkező időszakban kis közösségi rendezvények és nagy gálák fognak megvalósulni" - tette hozzá Fekete Péter.

Az államtitkár kiemelte: a karanténidőszakban az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók után online közzétett dalaikkal, előadásaikkal talán a kulturális ágazatban tevékenykedők tették a legtöbbet annak érdekében, hogy az emberek lelki egyensúlya és harmóniája megmaradjon. Megjegyezte, hogy a bevételkiesés a legérzékenyebben a szabadúszó, független művészeket érintette.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mint elhangzott, folytatódik a pandémia előtt indult Térzene Program is. Fekete Péter elmondta: azt szeretnék, hogy minden ötezer fő feletti településen heti egy alkalommal felcsendüljön a klasszikus zene a zenepavilonokban, a parkokban, a tereken.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Jürgen Habermas

Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?