Bár jogszabály nem tiltja a téli gumiabroncsok nyári használatát, egy esetleges baleset során komoly anyagi következményekkel járhat ez a döntés.
Vissza kellene térni a zárt térben való maszkhasználatra - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Merkely Béla felhívta a figyelmet, hogy a légúti fertőzésekre - mint amilyet a koronavírus is okoz - jellemző a szezonalitás, így sok előny származhat abból, ha a nyarat a szabadban töltik az emberek. Ugyanakkor a zárt, légkondicionált helyiségekben, ahol sok ember tartózkodik együtt, a vírus fertőzőképes marad. Ezért kellene visszatérni a maszk használatára például az irodákban - fűzte hozzá.
Ősszel ez a helyzet megváltozik - közölte -, arra számít, hogy november környékén ismét megemelkednek az esetszámok. Nem véletlen, hogy mindenhol a világon arra törekednek, hogy a vakcina ekkorra elkészüljön - mondta. Egy éven belül egy országot kétszer bezárni nem lehetséges, ezért másfajta stratégiára lesz szükség. Ennek része lehet a szigorú maszkhasználat és a zárt térben egyszerre tartózkodók számának korlátozása - jelezte.
Azt tervezik, hogy október környékén, amikor az esetszámok megint emelkedni kezdenek, újra elvégzik az országosan reprezentatív koronavírusteszt-sorozatot - mondta Merkely Béla. Kitért arra is, mind Magyarországon, mind pedig külföldön folyamatosan csökken a koronavírushoz köthető halálozás, ebből arra lehet következtetni, hogy a vírus veszített agresszivitásából.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







