Megvan az egyezség, a személyes feltételekben is sikerült megegyezni, már csak az orvosi vizsgálat van hátra: ilyenkor jön az orvosi vizsgálat a focistáknak.
A nyári hónapokban egymilló forint értékű naptejet osztottak szét abban a balatoni akcióban, amelynek keretében az UV sugárzás veszélyeire hívták fel a figyelmet. Volt olyan szálloda, ahol ingyen járt naptej a koktélok mellé és egyes hajókon is ingyen osztogatták a fényvédő termékeket Füred Kapitány, a balatoni mesehős segítségével. A nyári időszak után, ősszel is osztanak majd naptejeket, főként balatoni játszótereken - áll az akció szervezőinek közleményében.
A kampány keretében több helyen létrehozták az UV-mentes strandot. Itt ingyenes naptejet is kaptak a gyerekek, amelynek szétosztásában a vízimentők is közreműködtek. Több óvodába, rendezvényre és szállodába is vittek naptejet a szervezők.
Varga László, a Hotel Aura igazgatója szerint a vírusveszély idején egy kicsit megfeledkeztek a turisták a fényvédelem fontosságáról. Nyáron a vendégek gyakorta mondták, hogy otthon felejtették naptejüket, mert leginkább arra koncentráltak, hogy a bőröndbe el ne felejtsék betenni szájmaszkjukat - mesélte. Itt néhány héten át ingyen kaptak naptejeket a vendégek.
A fényvédelem fontosságát hangsúlyozó akcióba bevonták a balatoni mesehőst, Füred Kapitányt is. Ő BAHART (Balatoni Hajózási Zrt. ) hajóin osztogatott a rejtvényeket helyesen megfejtő gyerekeknek naptejet. Az akció keretében közel egymillió forint értékű naptejet osztottak szét.
Főként a játszótereken és szállodákban. Mint a szervezők közleménye állítja: Ősszel is figyelni kell a fényvédelemre. Nem csak napos időben, hiszen a borult idő sem jelent teljes védelmet. Ha nem túl vastag a felhőzet, az UV bizonyos körülmények között áthatol, vagy a felhő szélekről visszaverődik. Ha nem érezzük naposnak az időt, még akkor is le tudunk égni egy-egy kirándulás alatt. Ezért kell vigyázni és megfelelő faktorszámú fényvédő krémet használni - olvasható a közleményben.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







