A részvénypiac forgalma 37,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A kormánynak a lehető legrövidebb időn belül a jelenlegi 15 százalékról 10 százalék alá kellene csökkentenie a személyi jövedelemadó kulcsát, ami ezermilliárd forintot hagyhatna az embereknél - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Domokos László. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint a jelenlegi válság olyan átalakulást hozhat, amihez csak a rendszerváltozás hasonlítható.
A kiindulópont az, hogy gyökeresen és végérvényesen megváltozott a minket körülvevő gazdasági környezet - mondta a válság hatásával kapcsolatban Domokos László a Magyar Nemzetnek. Szerinte ez bizonyos formában a vírus okozta válság nélkül is megtörtént volna, hiszen a múlt év végén, az idei elején több, a világgazdaság szempontjából meghatározó országban is a megtorpanás, a visszaesés jelei mutatkoztak.
Az ÁSZ elnöke szerint a járvány következtében átalakulnak a mindennapok, és ennek lenyomata a gazdaságban azonnal megjelenik, például úgy, hogy visszaesik a fogyasztás és nő a megtakarítás fontossága. A kormánynak mindenekelőtt azt kell eldöntenie, hogy válságot akar kezelni vagy a változást menedzselné - tette hozzá.
Domokos szerint a válsághelyzet alatt számolni kell a fogyasztás visszaesésével, s ez leginkább úgy kerülhető el, ha nő a munkavállalók, a családok jövedelme. Válsághelyzetben ugyanakkor nem lehet reális elvárás, hogy a vállalkozások a saját maguk erejéből emeljék jelentősen a fizetéseket, vagyis az államnak kell megfelelő lépést tennie.
- véli a számvevőszék elnöke. Hozzátette: számításaik szerint egy százalékpontnyi szja-csökkentés 170 milliárd forint kiesést jelent az állami bevételek terén, így ez a drasztikus lépés mintegy ezermilliárd forintot hagyna az embereknél.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- mondta a lépés időzítéséről Domokos László. Szerinte jelenleg van is 800-1000 milliárd forintnyi szabadon elkölthető forrása erre az államnak. A drasztikus adócsökkentés mellett a számvevőszék elnöke a nyugdíjcélú állampapír bevezetését szorgalmazta. Ezen felül szerinte szükség lenne rövid futamidejű, jól kamatozó, néhány hónapos lakossági állampapírokra is. Ráadásul ezek a lépések sürgősek lennének, csak néhány hónap van a bevezetésükre.
Domokos László szerint a járvány elhozta a folyamatos digitalizáció korát, ehhez a változáshoz csak az 1989-90-es átalakulás mérhető. Akkor a diktatúrát demokrácia váltotta, az államit a magán, vagyis új élet kezdődött.
Címlapkép: Illyés Tibor / MTI
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







