Jelenleg sem gyógyszer, sem vakcina nem áll rendelkezésre a vírusfertőzés ellen.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília tisztifőorvos ismertette, hogy miután nyáron jellemzőbb volt a fiatalabb korosztály fertőzöttsége, az arány ismét az idősek, krónikus betegek irányába tolódik el. Hangsúlyozta: a járványnak abban a szakaszában vagyunk, amikor mindenkinek a környezetében egyre több lehet a fertőzött, ezért kiemelten fontos kerülni a fizikai kontaktust. Tartsuk a távolságot.
Müller Cecília ismertette: nemcsak Magyarországon, hanem Európában is emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány intenzíven növekedő szakaszába értünk - mondta, de tetőzésről még mindig nem beszélt. Ismertette a mai napi adatokat a fertőzöttekről, elhunytakról. Kiemelte, hogy az áldozatok életkora 49 és 92 év között volt. Külön kitért a kórházban ápoltak számának emelkedésére: a fertőzöttek a kórházi kezeléseket is nagyobb számban veszik igénybe.
- emelte ki a tisztifőorvos, és hangsúlyozta: mindenki kerülje a fizikai kontaktust azokkal, akikkel nem él egy háztartásban és hogy különösen azokat a helyzeteket kell kerülni, amikor az emberek nagy számban vannak jelen egyszer egy adott helyen. Egyik korosztály sincs biztonságban.
Tájékoztatása szerint a fertőzöttek közül minden ötödik a 40-49 éves korosztályból került ki és az összes fertőzött több mint 15 százaléka a 65 év feletti korosztályból kerül ki. Müller Cecília elmondása szerint a számok alapján egyértelmű, hogy nyáron jellemzően a fiatalok felé billenő fertőzöttségi mérleg ismét a közép és idősebb korosztály irányába tolódik el.
A tisztifőorvos kitért az iskolák helyzetére is: az ősziszünet alatt zárva vannak az iskolák, így ezekben az intézményekben folyamatos zajlanak a fertőtlenítések, amelyhez a Magyar Honvédséget is bevetik azokban az intézményekben, ahol korábban koronavírusos megbetegedést észleltek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ismertetett néhány helyi adatot is, mint például, hogy legalacsonyabb Békés, Tolna, Bács-Kiskun megyékben a fertőzöttek száma. Az esetek körülbelül 20 százaléka esik a fővárosra, a legfertőzöttebb megyék pedig jelenleg Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén. Számottevően nőtt a fertőzöttek aránya Jász-Nagykun, Veszprém és Zala megyében is. Kiemelte: a fertőzésszám mindenhol emelkedik, egyedül Somogy megyében csökkent a fertőzöttek száma a 42-ről a 43. hétre.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







