Ukrajna elfogadta az Európai Unió technikai és pénzügyi segítségét a Barátság kőolajvezeték megjavításához.
A dolgok mostani állása szerint úgy kell számolni, hogy a koronavírus-járvány miatti járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fennmarad - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel Budapesten, a Karmelita kolostorban, miután átadta az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek a kinevezési okiratukat.
2021 vége előtt "nem leszünk túl a válságon" - hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: könnyebb szakaszok talán lesznek az első adag vakcina után, majd az oltóanyag tömeges megérkezését követően,
Az országos kórház-főigazgató és helyettesei feladatait az orvosszakmai, egészségügy-irányítási munka csúcsának nevezte, majd köszönetet mondott nekik, hogy vállalták a nehéz, nagy felelősséggel járó feladatot. A kórházak jó működéséhez az intézmények vezetőinek és az őket irányítóknak a mostani helyzetben olyan képességeket is be kell mutatniuk, amelyek egyébként nem erősségei a magyar közigazgatásnak - emelte ki Orbán Viktor, aki az együttműködés kultúráját nevezte a legfontosabbnak.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek egyszerre kell együttműködniük a miniszterelnökkel, az operatív törzs vezetőjével és a szakmai irányítást végző miniszterrel - hangsúlyozta.
Hozzáfűzte: meglehet, hogy a kormánytagok után a legtöbbet a főigazgatóság vezetőinek kell majd dolgozniuk a teljes magyar államigazgatásban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- zárta szavait Orbán Viktor.
Fotó: Orbán Viktor Facebook
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







