A félrediagnosztizálás miatt a felépülés elhúzódik, és hónapokkal később sem teljes az állapota, de még nem adta fel.
Komoly érdeklődést vár a vállalkozások részéről a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön iránt Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója az M1-en. A szakember azt is elmondta, hogy a program márciusra indulhat el.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján jelentette be, hogy a gazdaság-újraindítási akcióterv részeként új hitelkonstrukció bevezetéséről döntött a kormány a koronavírus-járvány miatt bajba került kis- és középvállalkozásoknak: így azok 10 évre 10 millió forint erejéig kamatmentes kölcsönt vehetnek igénybe, 3 év türelmi idővel.
Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton jelentette be, hogy a kamatmentes gyorskölcsön keretösszege 100 milliárd forint lesz, lebonyolítója pedig a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A felvett összeget a vállalkozások bérekre, járulékokra, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra is használhatják.
Krisán László közlése szerint pár napon belül elkészül az a TEÁOR-lista (gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere), ami meghatározza az igénylők körét, ezen dolgoznak a bejelentés óta. A veszélyeztetett ágazatok prioritást élveznek, itt a turizmus-vendéglátást, rendezvényszervezést, szálláshelyszolgáltatást emelte ki, valamint ezek beszállítói körét. A szolgáltató ágazatot is "nagyon megütötte" az elmúlt egy év - tette hozzá.
Fontosnak nevezte, hogy a kölcsönhöz jutás gyors legyen, mert a cégeknek sok tartalékot fel kellett élniük a válság sokadik hónapjára. Hangsúlyozta: a kamatmentes gyorskölcsön nem ingyenhitel, azt vissza kell fizetni, viszont jó lehetőséget ad a vállalkozások számára, amellyel véleménye szerint fognak is élni. A tízmillió forint felső korlát, nem kell mindenkinek ennyit felvenni - jegyezte meg.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







