Amikor a jamaicai négyes Lake Placidben, New York államban megérkezett az utolsó olimpia előtti versenyére, közölték velük: nem indulhatnak.
Négy magyarból három enyhítené a még meglevő korlátozásokat is. A felnőtt lakosság negyede szerint semmi nem indokolja már a járványügyi készültséget, ezzel párhuzamosan közel 19% véli úgy, hogy örökre megmaradnak Magyarországon bizonyos korlátozó intézkedések, és a korábbi, Covid előtti rend soha nem tér vissza életünkbe - derült ki az Ipsos felméréséből.
A mérés szerint legnagyobb arányban augusztus végéig várják a magyarok a lakossági korlátozások eltörlését. A férfiak optimistábbak a nőknél, mindössze 15% tart attól, hogy nem kapja vissza korábbi szabad életét, míg a nők esetében 21% ez az érték, és a bizonytalanok aránya is jelentősen magasabb körükben.

A férfiak a még érvényes korlátozások (így pl. az oltottsághoz kötött rendezvénylátogatás) tekintetében türelmetlenebbek, közel harmaduk szerint nincs már szükség semmilyen megszorításra.

A korlátozásokkal szemben elutasító lakossági rétegben felülreprezentáltak a férfiak mellett a fiatal felnőttek (31%-os az elutasítás körükben), a kistelepülések lakói (34%), és különösen a dél-dunántúliak (47%).
A Covid-19-re adott hazai lakossági reakciókat mérő Ipsos kutatássorozat legfrissebb eredményei szerint a (legalább eseti) maszkviselési arány jelenleg a tavaly júliusival azonos (74%), míg minden egyéb védekezési forma alkalmazása jelentősen visszaesett az elmúlt hónapok során.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Ipsos által végzett kutatás eredményei összességében arra utalnak, hogy a magyar lakosság egyelőre nem tart egy jelentősebb, negyedik megbetegedési hullámtól.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







