A visszahívás oka, hogy az egyik összetevőben mikrobiológiai nem megfelelőséget, úgynevezett cereulid toxint mutattak ki.
Az elsőhöz képest a harmadik hullámban a vásárlók már gyakrabban mentek boltba, de ez még mindig messze elmaradt a járvány előtti időszaktól, emellett továbbra is dinamikusan nőtt az élelmiszert online vásárlók aránya - derült ki egy friss kutatásból. Termékválasztáskor még mindig az íz és a minőség a legfontosabb, viszont a szempontok között előtérbe került az egészségre gyakorolt hatás is. A kutatás alapján a vásárlók kosarába ismét a megszokott mennyiség kerül az egyes élelmiszerekből, és már kevésbé fontos, hogy egy termék tartós legyen.
Csaknem kétezren vettek részt a Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület második közös reprezentatív kutatásában 2021 májusában. A felmérésből kiderült, hogyan változtak a Covid-19 járvány első és harmadik hulláma között a háztartások élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásai. Az eredmények azt mutatják, hogy az első hullám idején tapasztalt sokkhatás elmúlt, ugyanakkor a lakosság megőrizte az elővigyázatosságát, és vannak olyan szokások, amelyek hosszú távon is velünk maradnak.
A kutatás rávilágított, sok családban még mindig feleslegesen nagy az élelmiszertartalék. Ezt jelzi az is, hogy a háztartások 20%-a arra számít, nem tudják a lejárati időn belül elfogyasztani a termékeket, ami több mint kétszerese az első hullám idején tapasztalt adatnak. A tudatosan megtervezett élelmiszertartalék hasznos lehet, ehhez a Nébih élelmiszertartalékolási útmutatón keresztül nyújt segítséget.
A válaszadók arról számoltak be, hogy a járványügyi helyzetben csökkent a háztartásukban elpazarolt élelmiszer mennyisége, ami annak köszönhető, hogy jellemzően több idő jutott a háztartásra, az otthoni főzésre, étkezésre. Az emberek 57%-a azonban úgy tapasztalta, csomagolási hulladékból több keletkezett, mint a járványt megelőzően.
A járvány első és harmadik hulláma között majdnem kétszer annyian híztak, mint ahányan fogytak és a magyar lakosság testtömege átlagosan további 30 dkg-mal gyarapodott tavaly tavasz óta. Nem sikerült tehát lefaragni az első hullám idején felszedett 1 „karanténkilóból”.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az ok nyilvánvaló: erőteljesen csökkent a fizikai aktivitásunk, például a lakosság 38 százaléka 8 óránál többet tölt üléssel egy átlagos hétköznap. Ugyanakkor a táplálkozás területén pozitív tendenciák is tapasztalhatók: tíz válaszadóból három egészségesebben igyekszik táplálkozni, elkezdett figyelni a kalóriabevitelre, valamint a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelésére. Szintén pozitívum, hogy a lakosság továbbra is nagyobb figyelmet fordít az otthoni élelmiszerbiztonságra, mint a járványt megelőzően. Igaz, az első hullámához képest visszaesés volt tapasztalható e téren.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







