Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.
Újra megfeszített küzdelem folyik a kórházak intenzív osztályain a koronavírusos betegek életéért - számolt be az M1 csatorna péntek este. A Híradóban azt is elmondták: a Covid-osztályon azt tapasztalják, amikor a beoltatlan betegek kikerülnek a kórházból, szinte minden esetben meggondolják magukat és úgy döntenek: mégis kérik az oltást.
Még egy év sem telt el azóta, hogy az M1 stábja exkluzív interjút készített budapesti Honvédkórház Covid-intenzív osztályán, ahol a legsúlyosabb állapotban lévő betegek gyógyulásáért dolgoznak a szakemberek. Most ismét beengedték a stábot, hogy mindenki láthassa: heroikus küzdelem folyik a betegek életéért. Az ott dolgozó szakemberek azt mondják, hogy még ennyi idő után sem biztos, hogy az emberek megértik: életbevágóan fontos az oltás.
Elhangzott: a lélegeztetésre szoruló fertőzöttek többsége nem kérte az oltást, sokuk állapota pedig olyan gyorsan romlik, hogy már nem tudják őket megmenteni. Deim Zsolt, egy oltatlan beteg az M1-nek úgy nyilatkozott: eddig megpróbálták oltás nélkül. Azzal, hogy már átestek a betegségen, be kell látni, "hogy ez nem megy nélküle" - fogalmazott.
Ha én egyszer innen kijutok és felépülök, akkor én mindenféleképpen be fogom magamat oltatni
- szögezte le Deim Zsolt. Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakorvosa azt mondta: határozottan látszik az oltások hatása. Több szempontból, egyrészt oltással ritka, aki az intenzív osztályra kerül. Előfordul de arányában sokkal-sokkal ritkábban, mint oltatlanul. "Másrészt aki oltás után kerül ide az intenzív osztályra, az sokkal jobb eséllyel kerül ki innen élve" - emelte ki. Péter Ádám is arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki vegye fel az oltást, mert a járvány negyedik hullámának megfékezéséhez erre van szükség.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







