Az eurót este hat órakor 379,65 forinton jegyezték a kora reggeli 380,97 forint után.
Aggasztó hírt kaptak a betegek: rengeteg gyógyászáti segédeszköz akár el is tűnhet a kínálatból
Legalább 20 milliárdra lenne szükségük, hogy az egyedi gyógyászati segédeszközöket gyártóknak és a forgalmazóknak, hogy ne kelljen becsukniuk a vállalkozásaikat – írja a Népszava.
Idén tavasztól több száz gyógyászati segédeszköz – például mankó, járókeret, moped, gyerekek súlyos gerincferdülését korrigáló, egyedi gyártású fűző, cipő – tűnik el a hazai betegellátásból, ezt jelezték a gyógyászati segédeszköz forgalmazók a Népszavának. „Van olyan bolt, ahol már ki is fogytak ezekből az eszközökből, és nem lehet beváltani a sztóma-zsákra, felnőtt pelenkára szóló vényeket sem. A közösségi oldalakon a daganatos betegek egymásnak adnak ötletek, hogyan lehet egy-egy bélsár felfogó zsákot újra használhatóvá tenni.” – mondták a lapnak.
A gond abból fakad, hogy sok terméknek az előállítása vagy a beszerzése többe kerül a forgalmazónak mint amennyit azért a tb és a beteg fizet. Így aztán a veszteséget nem akarják vállalni, így pedig nem lesznek gyógyászati segédeszközök kaphatók. A jelenlegi feltételek mellett.
A gyógyászati segédeszközöket gyártók és forgalmazók szervezetei azt mondják, legalább 20 milliárd forint gyors támogatás kell nekik, különben sok olyan készítő vagy forgalmazó lehúzza a rolót. A kormányzati illetékesek a múlt héten – a Népszava értesülése szerint – azonban csupán 3 milliárd forint gyorssegélyt lengettek be a legkritikusabb termékek, eszközök árkiegészítésére.
A tb-listán szereplő eszközök közül jelenleg közel 400 termékkel van súlyos probléma, amelyeket így nem, vagy csak korlátozott számban forgalmaznak. A kritikus árrésű termékek száma tavaly tavasszal 70 volt, mára 387-re emelkedett, 41 eszköz pedig negatív árrésbe csúszott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Azaz tíz-ötven százalékkal is többe kerül az előállítása vagy a beszerzése a forgalmazójának mint amennyit azért a tb és a beteg fizet. Róka László, a FESZ főtitkára példaként említette, hogy egy kerekes járókeretet (rolátort) 30 ezer forint körüli áron lehet beszerezni most, miközben a kereskedő ezért nem kérhet és így nem kaphat többet összesen 18 ezer forintnál. Az ártámogatásban részesülő termékért nem kérhetnek az előírt árnál többet a betegektől. Ha valaki vény nélkül szeretne venni egy rolátort akkor mintegy 45 ezer forintba kerülne.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







