Tudtad, hogy 2026-ban az év gyógynövénye a kerti kakukkfű? Nemcsak a konyhában használható, hanem a téli időszakban köhögés és torokfájás ellen is hatékony segítség lehet.
Van, ami most az omikronnál is több influenzaszerű megbetegedést okoz: sok fertőzöttet regisztráltak
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján február 7. és 13. között körülbelül 16 300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, így az év hatodik hetében az előző két héthez hasonló számban regisztráltak ilyen betegeket. A virológiai adatok szerint ezen a héten is nagyobb arányban volt felelős influenzavírus az influenzaszerű megbetegedésekért, mint a koronavírus omikron variánsa - közölte heti jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK).
Az elmúlt héten kilenc közigazgatási területen emelkedett, tízen csökkent, egyen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A 100 ezer lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma Fejér (471), Szabolcs-Szatmár-Bereg (247) és Tolna (227) megyében volt a legmagasabb, Békés (65) és Nógrád (55) megyében a legalacsonyabb.
Az orvoshoz forduló betegek 27 százaléka 14 év alatti, 33,3 százaléka 15-34 éves, 27,9 százaléka a 35-59 évesek, 11,8 százaléka pedig a 60 éven felüliek korosztályába tartozott. A múlt év 40. hete és az idei 6. hete között összesen 804 laboratóriumi vizsgálatban 46-nál igazolták az influenza A vírust, 140 megbetegedés hátterében légúti óriássejtes (RSV) vírus-, 13 esetben adenovírus-, 70 esetben koronavírus-fertőzés állt. A kórházakban kezdeményezett diagnosztikus célból elvégzett vizsgálatok 32 esetben influenza A vírust, 131 mintánál légúti óriássejtes vírust mutattak ki.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







