Megvan az egyezség, a személyes feltételekben is sikerült megegyezni, már csak az orvosi vizsgálat van hátra: ilyenkor jön az orvosi vizsgálat a focistáknak.
Hihetetlen várólisták a magyar rendelőkben: ennyi idő bejutni az endokrinológiára, kardiológiára
Egy hónapot kell várniuk átlagosan a betegeknek, hogy bejussanak egy szakrendelőbe. Az endokrinológián 68,65 nap a várólista, de a a kardiológiára is átlagosan 48,72 nap alatt lehet bejutni.
Átlagosan 30 napot kell várniuk a betegeknek ahhoz, hogy bejussanak egy szakrendelésre – írja az RTL.hu a Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség májusi felmérése alapján, amely 44 intézmény adatain alapul.
A várakozási idő ugyanakkor igen nagy szórást mutat, szakmától függően 3-tól 68 napig terjedhet. A szervezet szerint az átlagos várakozási idő az elmúlt 6 év során folyamatosan nőtt.
(Az egyes évek adatai nem mindig azonos intézményekből származnak, így összehasonlíthatóságuk korlátozott, azonban az átlagok és az abszolút értékek változása mégis informatív a témában.)
Az adatfelvétel eredményei ismét bizonyították azt is, hogy nagyon nagy különbségek vannak az egyes szakmák esetében. Összeségében 3 szakma tudott javítani, a szakmák közel felében (9 db) minimális volt a változás, és 8 szakma esetében romlott érdemben a helyzet.
Átlagos várakozási idő:
- a sebészeten 3,1 nap,
- a gyermekgyógyászaton 7,7 nap,
- a fül-orr-gégészeten 9 nap,
- a pszichiátrián 13,88 nap,
- a nőgyógyászaton 14,7 nap,
- a szemészeten 29,6 nap,
- a gasztroenterológián 31 nap,
- a diabetológián 45 nap,
- a kardiológia 48,72 nap,
- az angiológián 53,86 nap,
- a nefrológián 63 nap,
- az endokrinológián 68,65 nap.
(A terminológia tisztázása: a műtétes szakmákban várólistákat, a szakrendelőkben betegfogadási listát vezetnek az egészségügyi szolgáltatók).
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az elmúlt évek felmérései során rendre a kardiológiai szakrendeléseken mérték a leghosszabb várakozási időt, azonban ezúttal e szakterületé a mért legnagyobb javulás, 2019-hez képest közel 9,5 nappal rövidült az átlagos várakozási idő a kardiológiákon.
A gasztroenterológia szakrendeléseken szintén közel 9 nappal rövidültek betegfogadási listák. Rajtuk kívül még a szemészet szakrendeléseken látható érdemben javuló helyzet, itt 3,4 napos javulással majdnem pont az átlagosra rövidült a betegfogadási listák hossza.
A diabetológia szakrendelések az elmúlt évek során egyenletesen teljesítettek, sőt kisebb mértékű javulás volt tapasztalható. Most e trend megtört, és ezúttal egy markáns, 12,5 napos romlás volt mérhető.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







