Amikor a jamaicai négyes Lake Placidben, New York államban megérkezett az utolsó olimpia előtti versenyére, közölték velük: nem indulhatnak.
Közeleg az új járványhullám, figyelmeztet a magyar tudós: ekkor kell felvenni a következő oltást
Oltásokkal több ezer haláleset lett volna megelőzhető Magyarországon a koronavírus negyedik és ötödik hullámában is - derült ki egy friss tanulmányból. Itthon csaknem 6100 emberrel kevesebb halt volna meg a vizsgált időszakban, ha a fertőződés előtt megkapja a három oltást – fejtette ki a tanulmány egyik szerzője, Oroszi Beatrix, epidemiológus.
Mint mondta, azt vizsgálták, hogy a negyedik, delta variáns okozta a járványhullám és az ötödik járványhullám között hogyan változott a védőoltások védőhatása. Több mint 365 ezer koronavírus-fertőzöttet vizsgáltak meg, akik közül oltottaknak azokat tekintették, akiknek alapimmunizálásuk és emlékeztető oltásuk is volt. Meghatározták azt, hogy hány megbetegedés, illetve haláleset fordult elő ezen idő alatt az oltottak és a nem oltattak körében, és ebből kalkulálták ki, hogy mi lett volna akkor, ha a teljesen oltottak halálozási kockázatával rendelkeztek volna az oltatlanok is.
Ez alapján ki tudták számolni azt, hogy az oltatlanok körében hány olyan haláleset fordult elő, ami megelőzhető lett volna nagy valószínűséggel védőoltással. A körükben a vizsgált időszak alatt 529 fő halt volna meg, ezzel szemben a valós adat az 6626 elhunyt, tehát a különbség 14 hét,
három hónap alatt több mint hatezer fő, akinek az élete megmenthető lett volna, ha elfogadja a védőoltásokat, amit felajánlottak nekik
– mondta a Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projekt egyik vezető munkatársa, aki hangsúlyozta, hogy érdemes bízni a vakcinákban, hiszen a védőoltások már nagyon sokszor bizonyítottak, sok fertőző betegséget sikerült felszámolni és visszaszorítani a segítségükkel.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szakértő arról is beszélt az Infostartnak, hogy miképpen javasolt időzíteni az emlékeztető oltást. Azoknak, akik legalább 4-5 hónappal korábban kapták meg a védőoltást, és idősek vagy van krónikus alapbetegségük, mindenképpen azt ajánlja, hogy ne várjanak, hanem minél előbb készüljenek fel az őszi légútivírus-szezonra és kérjék az emlékeztető védőoltást, mert fontos, hogy felkészítsék a szervezetüket az őszi-téli szezonra.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







