1 °C Budapest
Close up of young Asian woman holding a pill bottle, pouring pills into palm of hand, with a glass of water on the side. Medicine, healthcare and people concept

Rengeteg magyar próbál az egészségén spórolni: már erre sem költenek szívesen

2022. november 30. 22:02

A válság és infláció az étrendkiegészítők és vitaminok piacát is elérte, az emberek sokkal jobban meggondolják, hogy mire költenek, a megelőzésen próbálnak spórolni. A visszaesés okait és következményeit összegezte Jánvári András e-kereskedelmi szakértő, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója.

Nem foglalkozunk az egészségmegőrzéssel, ezen próbálunk spórolni. A vitaminokkal kapcsolatos internetes keresési eredmények alapján folyamatosan vizsgáljuk a tendenciákat, hogy mire számíthat a piac. Októberben még bíztunk benne, hogy mégsem lesz akkora visszaesés, mint amire ezekből az adatokból lehetett következtetni, azonban a novemberi adatok alapján már látni lehet, hogy az emberek a jelenlegi gazdasági helyzetben a megelőzést költségként értékelik, nem pedig befektetésnek az egészségbe, – mutatott rá Jánvári András.

Mint mondta, a tavalyi négy hetes időszakot összehasonlítva az ideivel világosan látható, hogy egy évvel ezelőtt nagyságrendekkel többet kerestünk olyan kulcsszavakra, mint C-vitamin, D-vitamin, cink, szelén és immunerősítő. A C-vitamin 40%-os, a D-vitamin 50%-os, a cink szintén 50%-os, a szelén 30%-os, az immunerősítő pedig 30%-os visszaesést produkált.

Elmaradnak a vásárlási trendek eredményei a korábbiaktól

Az adatok annál inkább aggasztónak tűnnek, mert idén szeptemberben annyiszor kerestek a felhasználók ebben a témában, mint idén novemberben. Ez azért meglepő, mert a Covidot megelőző években az volt a jellemző, hogy szeptemberben elindult az emelkedés, október-novemberben csúcsosodott, majd a január-februári időszakban ismételten elérte ezt a pontot.

Egyedül november végétől december végéig volt enyhülés, amikor az emberek a karácsonyi időszakkal foglalkoztak. Idén azonban azonosak a szeptemberi, októberi és novemberi adatok, összesítve csupán 1-2%-os eltérés van közöttük, ami korábban nem volt jellemző

– mondta el a Multi-vitamin.hu ügyvezetője. A Covid megjelenésével és elterjedésével párhuzamosan a cégek elkezdtek vitamint vásárolni, amit a dolgozóik részére szereztek be, ezzel is támogatva az egészségmegőrzésüket. Ez a betegségmegelőzésen túl egy fontos üzenet is a kollégák felé arról, hogy gondoskodnak róluk.

Úgy tűnik, hogy idén ősszel ez a trend is elkezdett visszaesni, mindenütt elkezdték visszafogni az elhagyható költségeket, és sok cégvezető ítélete szerint ez a juttatás ebbe a kategóriába esik

– hívta fel a figyelmet a szakértő.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez azért nem egy jó tendencia, mivel minden munkahelyen maga a betegség a legdrágább

– tette hozzá Jánvári András. A szakemberek is rég hangsúlyozzák, hogy idén még nagyobb influenzajárvánnyal kell majd szembe nézni, mivel az elmúlt két évben ezek elmaradtak a Covid miatti korlátozások és lezárások miatt.

Idén már visszatértek az emberek a korábbi szokásaikhoz, kevésbé figyelünk oda a távolságtartásra, nem hordunk maszkot, így sokkal kevésbé tudunk védekezni a vírusokkal szemben. Az influenzajárványok január-februárban szoktak igazán tombolni, mikorra a szervezet D-vitamin szintje teljesen kiürül, így különösen fontos pótolni a D-vitamint, de a C-vitamin pótlására is buzdítanánk mindenkit. A vitaminok ajándékozása azért is megfontolandó, mert a jelenlegi időszakban ez a költség az alkalmazottak pénztárcájában hátrébb szorul, így viszont a cégvezetők garantáltan egészséget ajándékozhatnak kollégáiknak

– hangsúlyozta a szakértő.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51