A nitrát- és baktériumtartalom láthatatlan kockázatot jelent a kerti kutak vizében, a rendszeres laborvizsgálat elengedhetetlen.
4500 orvos kész letétbe helyezni a felmondását az egészségügyi átalakítások miatt - mondta a Magyar Orvosi Kamara alelnöke. Jövő év elején rendkívüli közgyűlést tartanak, hogy a további tiltakozásról döntsenek.
Rendkívüli országos küldöttgyűlöttgyűlést hív össze 2023 elejére a Magyar Orvosi Kamara, miután három nap alatt mintegy nyolcezer orvos reagált a gyors felmérésükre, mondta Álmos Péter alelnök a Népszavának. Itt dönthetnek majd arról, az orvosok milyen tiltakozó akciót támogatnak arra reagálva, hogy az egészségügy átalakításáról szóló törvény elfogadását megelőzően nem vette figyelembe észrevételeiket a kormány.
4500 orvos nyilatkozott úgy, hogy hajlandó letétbe helyezni a felmondását, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunka szerződéseikről állították ugyanezt
- mondta a szakember. A válaszolók mintegy harmada az alapellátásban, a többség szakrendelőben, illetve kórházban dolgozik. A kamara arra kéri majd a köztársasági elnököt, küldje vissza megfontolásra a törvényt a jogalkotóknak, hogy „egy olyan törvény születhessen, amely mögött van szakmai konszenzus.” Az alelnök azt tartja a legnagyobb problémának, hogy „az orvostársadalom megkerülésével a gyógyítókra hárítanak olyan problémákat, amelyek veszélyeztetik a betegbiztonságot”.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







