A túlzott fehérjefogyasztás jelentős terhet róhat a vesére, különösen ha táplálékkiegészítőkkel tovább növeljük a nyugati társadalmakban amúgy is magas fehérjebevitelt.
Súlyos bejelentést tett a MOK elnök: aggasztó helyzetben az egészségügy, "orosz rulett" az ellátás
Hosszú folyamat eredménye, hogy az egészségügyi rendszer nagyon egyenetlenül teljesít. Nem mindenhol rossz, de "orosz rulett, hogy kinek milyen ellátás jut" – fogalmazott Kincses Gyula, a MOK elnöke a A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.
Kincses Gyula úgy véli, a MOK-tagsága azért lett aktívabb, mert a januártól életbe lépett törvény- és rendeletcsomag hatása most érte el az orvosokat, akiket példátlanul kiszolgáltatottá tesz. Mint mondta, nyomásgyakorlásuk nem cél, hanem ennek eredménye.
Ők egy jobban működő rendszerben lennének érdekeltek. A szakmában senki nem vitatja, hogy az egészségügyet át kell alakítni, a centrumkórházak megerősítésével, azzal, hogy az emberek a lakóhelyükhöz közel jussanak ellátáshoz egyetértenek, de úgy látják, az új szabályozás nem alkalmas a meglévő problématömeg kezelésére. Követeléseik között azért szerepel első helyen a szakdolgozók bérének rendezése, mert az, hogy csak az orvosok bérét emelték, az ápolókét, szakápolókét nem, egyre nagyobb feszültséget okoz, márpedig a korszerű gyógyítás csapatmunka.
Kincses Gyula szerint beteg- és orvosbarát egészségügyi rendszerre lenne szükség a mostani szabályozás ugyanis olyan irányba mozdult el, amely egyre inkább semmibe veszi az orvosi szabadságot és kreativitást. A MOK hétfőn elküldte a kormányzatnak a hétvégi küldöttközgyűlésen elfogadott Látlelet a magyar egészségügyről című dokumentumot, egyelőre – Takács Péter államtitkár sajtótájékoztatóján kívül – nem érkezett válasz, tárgyalást sem kezdeményeztek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







