Állításuk szerint a szakma már legalább egy évtizede jelzi a kormányzatnak - egészen a miniszterelnökig - a pszichiátriai ellátás válságos helyzetét.
A globális légszennyezettségről készítette felmérérst a svájci IQAir vállalat. A vizsgált térségek között hatalmas a különbség, a 131 ország közül pedig csak tizenhárom teljesíti az Egészségügyi Világszervezet levegőminőségre vonatkozó irányelveit. Budapest viszonylag jól teljesített, de még így is több mint kétszer haladta meg az előírt határértéket.
A légszennyezés továbbra is az emberiség legnagyobb környezeti, egészségügyi kockázatát jelenti, amely évente több mint hatmillió ember halálát okozza és amelynek gazdasági költsége több mint 8 milliárd dollárnak felel meg - derült ki az IQAir svájci levegőminőség-technológiai vállalat által kedden közzétett World Air Quality Report 2022 című jelentésből. Az elemzés megállapította, hogy a felmérésben résztvevő 131 ország/régió közül csak 13 teljesíti az Egészségügyi Világszervezet (WHO) levegőminőségre vonatkozó irányelveit és ezek közül a legtöbb ilyen régió Óceániában található.
A mostani jelentlsésben a világ különböző pontjain lévő megfigyelő állomások adatait összesítették. Ezeket az érzékelőket kormányzati szervek, kutatóintézetek, non-profit szervezetek, egyetemek és oktatási intézmények, illetve magáncégek üzemeltetik szerte a világon.
Az alábbi ábra mutatja, hogy a levegő minősége világszerte mennyire eltérő: India rendszerint nagyon rosszul szerepel az ilyen összesítésekben, az olyan városok, mint Új-Delhi (92,6 μg PM2,5 részecske/m3) például több mint tízszeresen haladják meg a WHO által előírt értéket, míg Ausztrália és Óceánia a spektrum másik végén szerepel.
Ha az európai adatokat vesszük szemügyre, akkor a legjobb értéket a világ legészakibb fővárosa, Reykjavik (3,3) és az észtországi Tallinn (4,8) tudhatnak magukénak. Mindkettő város abba a nem túl népes táborba sorolható, ahol a levegő minősége megfelel az irányelveknek. A kontinens nagyvárosait tekintve egyébként Budapest sem szerepel olyan rosszul, igaz a WHO által előírt érték több mint kétszeresét produkálta 2022-ben (11,2), ezzel pedig nagyjából a mezőny közepén helyezkedik el. A 2021-es adathoz (14,2) képest még javítottunk is valamennyit ezzel pedig Rómát, Berlint és Párizst is beelőztük.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mint az közismert, hazánkban a légszennyezettség éves szinten jóval többször haladja meg a határértéket, mint ahogy azt az úniós szintű rendeletek lehetővé tennék. Ennek az értéknek nagyjából 80%-át a lakossági fűtés okozza. A második ábrán már kifejezetten a magyarországi adatok közül szemezgettünk. Íme:
Fontos megjegyezni, hogy habár az IQAir évről-évre egyre több megfigyelőállomás adatait gyűjti össze (2022-ben ez a szám globálisan elérte a harmincezret) még mindig vannak hiányosságok lefedettség terén. Valószínűleg így történhetett az is, hogy az előző évi felmérésben is mindössze 20 hazai település szerepel, így érdemes ezt sorrendet is némi fenntartással kezelni. Legrosszabbul egyébként az egymás tőszomszédságában lévő Kazincbarcika (19,3) és Sajószentpéter (18) szerepel, míg a legjobb eredményt Ajka (10,2) érte el. A legnépesebb és egyben legforgalmasabb Budapest országos viszonylatban is jól szerepelt.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







