Tudtad, hogy 2026-ban az év gyógynövénye a kerti kakukkfű? Nemcsak a konyhában használható, hanem a téli időszakban köhögés és torokfájás ellen is hatékony segítség lehet.
Milliónyi gyógyíthatatlan beteg lélegezhet fel: néhány év, és gyógyíthatóvá válik az egyik legrettegettebb betegség
Belátható időn belül hatékonyan lehet majd kezelni az elsősorban idősebbeket sújtó, ijesztő mentális betegséget, az Alzheimer-kórt – írja a hvg.hu
Julie Williams, a Cardiff Egyetem professzora, a brit Demencia Kutatóintézet igazgatója arról beszélt, hogy 2040-re lehetőségük lehet arra, hogy kezeljék az Alzheimer-kórt – idézte a szakembert Interesting Engineering. A szakértő és munkatársai 92 olyan gént azonosítottak, amelyek növelik az Alzheimer-kór kockázatát. Csak összehasonlításképpen: 2009-ben még mindössze három ilyen gént ismertek, ráadásul az akkor milliókba kerülő tesztek most szinte fillérekért elvégezhetők.
A felfedezés lényege, hogy a felismert gének lehetővé teszik fejlett génterápiák kidolgozását. Amivel megnyílhat az út az olyan kezelésekhez, amelyek csökkentik a betegség esélyét vagy lassítják a betegség tüneteinek előrehaladását. A lap emlékeztet, évente több mint 10 millió embernél diagnosztizálnak Alzheimer-kórt. Sőt, 2050-re megduplázódhat az ilyen betegek száma. Mint ismeretes, az Alzheimer-kór egy igen progresszív betegség, és jelenleg nincsen gyógymód vagy hatékony kezelés a tünetek kialakulásának lassítására.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







