Decemberben az euróövezetben az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 0,3 százalékkal csökkentek a termelői árak havi bázison.
Sok magyar kisgyerekre köszönt keserves időszak a nyáron: családok százezreinek erre sem futja
Magyarországon az aktuális gazdasági helyzet, valamint az infláció és a részleges rezsiemelés miatt egyre több ember szenved szegénységben. Sok kisgyerek sosem kap Mikulás-csomagot vagy húsvéti tojást, sőt, egyre több család tragédiája, hogy gyümölcs, zöldség, hús sem kerülhet az asztalra. Ma Magyarországon mintegy 200 ezer olyan gyermek van, aki segítségre szorulna. A nyári szünet a legtöbb iskolás számára a felhőtlen szórakozás, a vakációk és a szüntelen játék ideje. Ennek a 200 ezer gyermeknek azonban egyet jelent a bizonytalansággal és a korgó gyomorral - közölte a 30. éves fennállását ünneplő Gyermekétkeztetési Alapítvány, mely más civil szervezetekkel összefogva nap, mint nap azért dolgozik, hogy ne a korgó gyomor határozza meg sok kisgyerek nyarát.
Tombol az élelmiszerszegénység
Az élelmiszerszegénység már a korábbi években is komoly probléma volt a leszakadó térségekben, de az élelmiszer-infláció következményei még beláthatatlanok. Statisztikák szerint az éhezők száma akár meg is duplázódhat. Élelmiszerszegény ugyanakkor az is, aki nem engedheti meg magának, hogy a vásárolt alapanyagok jó minőségűek legyenek, biztosítva a szervezet optimális működéséhez szükséges tápanyagokat, vitaminokat és fehérjéket. Az Európai Unió 26 országában végzett statisztikái szerint 2020-ban az uniós 16 évesnél idősebb lakosság 5,5 százaléka szenvedett élelmiszer-szegénységben. Magyarországon közel 1 millió felnőttet érint a probléma, ami a negyedik legrosszabb helyet jelenti az uniós országok között, rögtön Bulgária után.
Nyáron sok kisgyerek egyáltalán nem jut főtt ételhez
A három évtizede működő Gyermekétkeztetési Alapítvány évközben is támogatja a nélkülöző gyermekeket, de a nyári leállás ideje alatt sem engedi el a kezüket. Legújabb jótékonysági akciójuk, hogy 200 élelmiszer-csomagot juttatnak el oda, ahol a legnagyobb szükség van rá. Minden egyes csomag egy egész heti ebédet jelent egy család számára, ezzel próbálják enyhíteni a nyári időszak nehézségeit.
A nyári szünet különösen megnehezíti a rászoruló gyermekek életét. Míg az iskolában hozzájutnak az ebédhez és tízóraihoz, ez nyáron megszűnik. Ez komoly terhet ró a családokra, sokan nincsenek is rá felkészülve. Ezért a következő időszakban 200 élelmiszer-csomagot készítünk el, hogy segítsünk ezeknek a családoknak. Ezek a csomagok tartós élelmiszereket tartalmaznak. Átlagosan 5-600 gyermek és szüleik egyheti ebédjét fedezik. A jelenlegi cél, hogy legalább 10 településre eljussunk. Sok kicsi sokra megy alapon, mindig nagyon örülünk a támogatóknak: legyen szó akár pénzadományról, akár étel felajánlásról. A támogatások nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy folytathassuk ezt a fontos vállalást
– árulta el Fekete Csaba, az alapítvány elnöke. Az alapítvány arra törekszik, hogy a főzés és étkezés a szegény családokban is közös élménnyé válhasson. Saját szervezésű nyári táboraikban pedig a kicsik igazi kalandokat élhetnek át, örökre szóló élményeket szerezhetnek. A tematikus táborokban szakemberek és sportolók segítenek a gyermekeknek, és motiváló beszélgetéseken vesznek részt velük. Különböző játékokat és vetélkedőket is szerveznek a fiataloknak.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
„A jelenlegi időszakban, a nyári feladatok mellett az iskolakezdés előkészítése áll a fókuszunkban. Az étkeztetés mellett a tanszerek és egyéb szükséges eszközök beszerzését is segíteni szeretnénk. Decemberben pedig azokat a gyerekeket ajándékozzuk meg Mikulás-csomaggal, és személyre szóló karácsonyi ajándékokkal, akik egyébként semmit sem kapnának” – árulta el Fekete Csaba.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







