3 °C Budapest
Human hand bitten tick encephalitis

Nem kegyelmeznek az aljas vérszívók: nagyon súlyos veszélyben vannak a magyar gyerekek

2023. június 21. 13:33

Nyáron a szülők és a gyerekek számára is jó társaságot és kellemes időtöltést jelent a játszótér. Miközben a kicsik erejüket és ügyességüket próbálgatják és új barátokra találnak, az anyukáknak is alkalmuk van - az óvó figyelem mellett – egy jóízű beszélgetésre. Azért, hogy a játszótéren töltött nap után csak szép emlékek maradjanak, fontos, hogy ügyeljünk gyermekünk biztonságára és ehhez mindenképp hozzátartozik a kullancsok elleni védekezés is.

Közleményében a Pfizer azt írja: köztudott, hogy az erdőkben vagy kertünk gondozása közben fel kell készülni a kullancsokkal való találkozásra, de arról ritkábban esik szó, hogy ezek az apró élősködők a városi környezetben is előfordulhatnak. Különösen az összefüggő növényzettel borított vagy körülvett kisebb-nagyobb területeken, mint a parkok vagy épp a játszóterek.

Ne feledjük, hogy az ott sétáltatott kutyák is lehetnek hordozók. Éppen ezért érdemes gyermekünk öltöztetésénél odafigyelni arra, hogy világos színű, könnyű, de lehetőség szerint zárt ruhadarabokat adjunk rá, mert azon sokkal könnyebb észrevenni a sötét színű kullancsokat. A pólót tűrjük be a nadrágba, a nadrág szárát pedig a zokniba. Lehetünk bármennyire is elővigyázatosak, a gyermekek játék közben nem nagyon figyelnek a ruhájukra, ezért használhatunk az életkoruknak megfelelő kullancsriasztó szereket is, amit majd otthon szappanos, meleg vízzel mossunk le.

Hazatérve először vegyük gondosan szemügyre azokat a területeket, elsősorban a hajlatokat és a deréktájékot, ahová a kullancsok előszeretettel befúrják magukat. Mivel felismerésük nehéz – a kifejlett példány vérszívása során lencsényi anyajegyre hasonlít –, ezért figyelmes keresésre van szükség!3 Ha bőrben rögzült kullancsot találunk, az észlelést követően késlekedés nélkül távolítsuk el. Az eltávolításhoz legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, amellyel a kullancsot a bőrhöz minél közelebb foghatjuk meg, anélkül, hogy az utótestét összenyomnánk. A megragadott kullancsot határozott mozdulattal húzzuk ki a rögzülési pontból.

Miért is kell erre különös figyelmet fordítani? Ezekkel az óvintézkedésekkel megelőzhetőek lehetnek a fertőzött kullancsok által terjesztett betegségek, melyek közül hazánkban a két leggyakoribb a Lyme-kór és az FSME-vírus okozta agyvelőgyulladás. Szerencsére ez utóbbi esetében elérhetőek megelőzési lehetőségként védőoltások is, amelyek mind a gyermekeknek, mind a felnőtteknek védelmet nyújthatnak!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Lyme-kór legjellegzetesebb klinikai tünete a vándorló bőrpír (erythema migrans), amely általában 7-10 napos (de minimum 48 órás) lappangási idő után, a csípés helyén jelentkezik, és csak enyhe fájdalommal, esetleg viszketéssel jár. Ritkán súlyosabb idegrendszeri tünetek is előfordulhatnak. Szájon át alkalmazott antibiotikummal általában jól gyógyítható.

Az FSME-vírus* okozta agyvelőgyulladás esetében a fertőzés jelentős részben tünetmentes vagy enyhe tünetekkel jár, és néhány nap után a panaszok megszűnnek. Minden ötödik betegnél azonban egy második, lázzal és a központi idegrendszer gyulladásával járó szakasz is követi az elsőt, a csípés utáni 3-4. héten. A betegség ilyenkor kórházi ellátást és esetenként intenzív kezelést igényel. Specifikus, vírus ellenes terápiája nincs, a kórházi ellátás során a tüneteket enyhítő kezelést alkalmaznak, viszont a fertőzés megelőzésében segíthetnek a védőoltások. A prevenció lehetőségéről érdemes a háziorvossal konzultálni. Ideális a kora tavasszal megkezdett oltásrend, így akár 1 hónapon belül védettséget lehet szerezni a vírus ellen az adott kullancsszezonra szeretteink és saját magunk számára is. 1,3

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?