Ez a hét a válságok, bérek és budapesti szállodák világáról szólt, ezúttal is összegyűjtöttük a legolvasottabb cikkeinket.
Mégis, mi folyik a magyar háziorvosi rendelőkben? Már ezt is csak kevés kiváltságos orvos engedheti meg magának
Nem tud nyáron szabadságra menni sok magyar háziorvos, mert akkora a munkaerőhiány, hogy nem találnak helyettest - derült ki az RTL híradójából. A nyilatkozó háziorvosok szerint van olyan kollégájuk, aki évek óta csak néhány napot tud pihenni. Főként vidéken okoz gondot a háziorvoshiány, sokan nyugdíjas korúként is dolgoznak, de így is több mint 500 praxis tartósan nincs betöltve.
„Mi, gyerekorvosok külön nehéz körülmények között vagyunk, mert bennünket csak szakvizsgázott gyerekorvos helyettesíthet, ha esetleg a rezidensek kijöhetnének, akik pár hónapra vannak a szakvizsgától helyettesíteni, valószínűleg nagyban megkönnyítené a szabadságolásunkat" – mondta Fábián Dóra taksonyi gyermekorvos a Híradónak. Mivel vállalkozók, a helyettes bérét a háziorvosoknak kell fizetnie, ami akár napi 50 ezer forint is lehet.
A nagyobb rendelőkben egymás helyettesítésével oldják meg a szabadságolást, de vidéken sok helyen megoldhatatlan a helyettesítés - hangzott el a műsorban. Az Országos Kórházi Főigazgatóság friss adatai szerint jelenleg 509 tartósan betöltetlen háziorvosi körzet van, több helyen évek óta nem találnak orvost. Mangó Gabriella, a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi csoportjának megbízottja szerint a betöltetlen praxisok miatt nyáron különösen nehéz a betegek ellátása és nehéz orvoshoz jutni. A szakember szerint a területi kórházak is segíthetnének a helyettesítésben.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







