A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Bár szükség lenne rá, a hazai egészségügyi rendszerben jelenleg nehezen lehet hozzájutni a dietetikai szaktanácsadáshoz. A szakmához a diploma megszerzése után két év gyakorlatra lenne szükség, csakhogy az állami kórházakban erre nincs elég hely.
Csak minden második kórházban van elegendő dietetikus, és a háziorvosi praxisokban is nagy szükség lenne rájuk. A magánpraxishoz a diploma megszerzése után két év gyakorlatra lenne szükség, csakhogy az állami kórházakban erre nincs elég hely, mert nincs pénz a státuszok fedezésére – írja a Telex.
Idén 1663-an jelentkeztek dietetikus BSc nappali és levelező tagozatra, ami rekordnak számít. Az egészségtudományi képzésre jelentkezők 23 százaléka dietetikus szeretne lenni. A szak a Semmelweis Egyetemen a legnépszerűbb, ott 255-en kezdték meg tanulmányaikat szeptemberben, és idén ötszörös volt a túljelentkezés.
A lap felidzézte, táplálkozási szakemberként el lehet helyezkedni az állami vagy magánegészségügyben, élelmezési területen, kutatásban, élelmiszeriparban, prevenciós területen. Valószínűleg az egyik legnépszerűbb – és kétségkívül a legjobb anyagi lehetőséget jelenti –, ha valaki vállalkozóként lesz egyéni tanácsadó. Ehhez viszont szükség van két év felügyelet alatt végzett szakmai gyakorlatra.
Csakhogy ez utóbbi jelenleg komoly probléma, a lapnak nyilatkozó dietetikusok és szakmai szervezetek szerint ugyanis pénzügyi okok miatt a kórházak nem hirdettek meg elég státuszt a kórházakban. Ami azt jelenti, hogy sok frissen végzett dietetikust nem vesznek fel arra a helyre, ahol szeretné a két év felügyelet alatt végzett munkát teljesíteni.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ügyben megszólalt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) is. Szűcs Zsuzsanna, a szervezet elnöke elmondta, a hazai egészségügyi rendszerben nehéz hozzájutni a dietetikai szaktanácsadáshoz azért, mert a jogszabályban meghatározott személyi minimumfeltételek részlegesen teljesülnek. A helyzetet szerinte azonban javítaná, ha a háziorvosi praxisközösségekben legalább egy dietetikus dolgozna, ám az alapellátásban pillanatnyilag nem elérhető a dietetikai szakellátás – pedig a prevenció egyik alapköve a helyes táplálkozás.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







