Március 18-án, szerdán egész napos figyelmeztető sztrájk bénítja meg a berlini repülőteret: hajnali öt órától éjfélig nem lesz légi forgalom a BER-en.
A kormány korábbi döntésének értelmében a jövő év tavaszán folytatódik az ápolók béremelése, a részletszabályokról zajlanak az egyeztetések a szakmai szervezetekkel - tájékoztatott a Belügyminisztérium.
A tárca a közleményben kitért arra, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére a legutóbb júliusban emelkedett, akkor 18 százalékkal; a jövő év márciusban pedig újabb emelés következik.
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) képviselőivel is megkezdte az egyeztetéseket - közölte a Belügyminisztérium, hozzátéve, hogy az érdekvédelmi szervezetek véleményét a részletszabályok megalkotása során is kikérik.
Álláspontunk szerint az eltelt időszak egyértelműen meghaladta a közalkalmazotti bértáblán alapuló és azt továbbvivő kategóriarendszert az egészségügyi ellátórendszer vonatkozásában
- írták.
A tájékoztatás szerint a Belügyminisztérium a jelenleg - képesítésen, szakmai előmenetelen alapuló - állandó összegeket tartalmazó illetménytábla helyett sávos rendszerű illetményrendszer kialakítását szorgalmazza és a pótlékok beépülnének a sávos kialakítású alapbérbe. A tervezet a jelenlegi tíz kategória helyett öt kategória bevezetését tartalmazza. Az adott kategóriába besorolt szakdolgozó béréről a munkavállaló és a kórház állapodhat meg az adott sávon belül - ismertette a részleteket a minisztérium, kiemelve, hogy a kategóriák számának optimalizálásával az egészségügyben dolgozók és egészségügyi szakdolgozók számára egy egyszerűbb, átláthatóbb és kiszámíthatóbb rendszer létrehozása a cél.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A bértámogatásra igényelhető összeg a továbbiakban is megmarad - jegyezték meg a közleményben. Mint írták, az egészségügyi szakdolgozók bére 2010 és 2023 január között több mint háromszorosára emelkedett a rendkívüli kiadások ellenére. Az első ütemben, 2023. július 1-jétől egységesen 18 százalékkal emelkedett az alapbér a bértábla módosításával. A béremelésre az idén 50 milliárd forint - ebből az ápolók részére 41,5 milliárd forint - áll rendelkezésre. A béremelés első lépésének köszönhetően 2023-ban a szakdolgozói-orvosi alapbér aránya átlagosan 30,8 százalékra emelkedett - közölte a Belügyminisztérium.
Hozzátették: a második ütem 2024 márciusában valósul meg, ezzel a lépéssel az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi átlag alapbér 37 százalékát. A béremelés fedezete a vonatkozó kormányhatározatban foglalt bérarány megteremtéséhez rendelkezésre áll.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







