Megvan az egyezség, a személyes feltételekben is sikerült megegyezni, már csak az orvosi vizsgálat van hátra: ilyenkor jön az orvosi vizsgálat a focistáknak.
Súlyosan megsérült Besenczi Árpád színművész a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház péntek esti előadása közben, a darabot félbeszakították - tájékoztatott a teátrum szombaton.
A tájékoztatás szerint az Indul a bakterház péntek esti előadása közben Besenczi Árpádnak - aki egyben a színház igazgatója - megsérült a keze, a darabot ezért félbe kellett szakítani. A színművészt kórházba szállították, de még éjszaka hazaengedték, maradandó sérülése ellenére kielégítő az állapota.
A színház közölte, hogy a darab szombati előadása elmarad. A pénteken félbeszakadt és a szombaton elmaradt előadást január 12-én és 13-án pótolják. Besenczi Árpád a tervek szerint keddtől ismét színpadra áll - jelezte a zalaegerszegi teátrum.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







