A tavalyi járványszezonhoz hasonlóan idén is már a hetekben megtörténhet a tetőzés, de ha marad a 2025-ös forgatókönyv, még sokáig magasak lesznek a betegszámok.
Két év után újabb gyógyszerek befogadásával válik könnyebbé mintegy 35-40 ezer beteg gyógyulása - közölte a Belügyminisztérium (BM) szerdán. Azt írták, a Gyógyszer-befogadási Bizottság javaslata alapján a nagyértékű gyógyszerek befogadása 38 terápiás területet érint, és 52 készítményt tartalmaz. Ezek között onkológiai, onko-hematológiai gyógyszerek szerepelnek, emellett megtalálhatóak köztük a krónikus szívelégtelenség, a Parkinson-kór, illetve a Wilson-kór kezelésére alkalmas készítmények is - ismertette a tárca.
Kiemelték: az új gyógyszerek hatalmas előrelépést jelentenek, eddig ugyanis ezekhez a gyógyszerekhez csak egyedi méltányossági kérelem útján juthattak hozzá a betegek. "A mostani befogadás mellett is a nagyértékű gyógyszerek támogatási előirányzata tartható, a rászorulók további adminisztratív terhek nélkül juthatnak hozzá a kezelésükhöz szükséges készítményekhez" - tudatta a minisztérium.
A közleményben kitértek arra, hogy a befogadással egyidejűleg megújul a finanszírozási protokollok rendszere is, továbbá a tételes elszámolású gyógyszerek esetében a használatra jogosult centrumok listáját a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közleményben teszi közzé, "ami az ellátórendszerben történő változások rugalmasabb követhetőségét eredményezi".
Az egészségügyben a beteg az első, a mostani intézkedés is az ő érdekeiket szolgálja - szögezte le a BM.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







