A Greenpeace közzétett jelentése szerint súlyos azbesztveszély lehet Magyarországon – játszóterek és közterületek is érintettek. A bozsoki polgármester viszont egészen mást állít.
Újabb két megyében variálják meg az ügyeleti rendszert februártól: ezt a számot kell hívni, ha baj van
Elérte a háromszázezret az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységes alapellátási ügyeleti rendszerében ellátott betegek száma - közölte a szervezet hétfőn. Az OMSZ tájékoztatása szerint a tavaly február 1-jén Hajdú-Bihar vármegyében indult egységes rendszerhez eddig 17 vármegye csatlakozott, és a működés mindenhol zavartalan. Hozzátették, hogy február 1-jétől Fejér és Pest vármegyében folytatódik az egységes alapellátási ügyeleti rendszer országos kiterjesztése.
A közlemény idézte Győrfi Pált, az OMSZ szóvivőjét, akit azt mondta, hogy a jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek több mint 90 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett, 19 105 beteget kellett további szakellátásra vagy kórházi felvételre küldeni. Hozzátette, hogy több mint 32 ezer esetben a telefonos tanácsadás elegendőnek bizonyult, több mint 246 ezer beteget valamelyik ügyeleti telephelyen részesítettek ellátásban, 21 ezer beteghez pedig ügyeleti kocsit küldtek, és a lakásukon látták el őket. Kitért arra is, hogy az alapellátási ügyeletben ellátottak 37 százaléka 18 évnél fiatalabb volt.
A 1830-as hívószám mindenhol jól működik, a visszajelzések alapján az ügyeleti rendszerrel az ellátottak továbbra is elégedettek - hangsúlyozta az OMSZ a közleményben.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







