Az Országos Mentőszolgálat egy különleges esetről számolt be közösségi oldalán, amely egy kisgyermek balesetével végződött.
Egyre több olyan esetről hallani, hogy gyerekek jégkása fogyasztás után súlyos állapotba kerültek Angliában. Az üdítű magas glicerin tartalma miatt kimondottan veszélyes 4 éves kor alatt, de a felnőttekre és nagyobb gyermekekre is veszélyt jelenthet a fogyasztása. Azonban vannak tünetek, melyekre érdemes figyelni, de a legjobb megoldás, ha mértékkel fogyasztjuk a jeges italt.
Több hír is jelent meg az elmúlt időszakban Angliában, melyben szülők számoltak be arról, hogy kisgyerekük jégkásától lett rosszul és sürgősen kórházba kellett szállítani- jelent meg a DailyMail oldalán. Mindegyik szülő azt nyilatkozta, hogy az édes, jeges ital elfogyasztását követően rövidesen kisgyermekük rendkívül zavartan és szokatlanul viselkedtek, végül pedig eszméletüket veszítették.
A kórházban a gyermekeknél úgynevezett glicerin-intoleranciát állapítottak meg, ami mint, később az Élelmiszer-biztonsági Ügynökség (FSA) 2023 augusztusában kiderült vizsgálatai alapján kiderült, 4 éves kor alatt a magas glicerin tartalmú ételek és italok hipoglikémiát és eszméletvesztést okozhatnak a gyermekek szervezetében.
Mérgező a glicerin?
A glicerin, vagy ahogy az összetevők között szerepel E422 egy, az élelmiszeriparban használatos cukormentes édesítőszer. Jégkásákban használják jellemzően, mert ez az anyag nem fagy meg, így biztosítva az ital kása jellegű halmazállapotát.
Azonban régóta lehet tudni, hogy alapvetően a glicerin az emberre enyhén mérgező. Azonban a jégkásákban jellemzően található mennyiség olyan kicsi, hogy rendszeres fogyasztása a felnőttekre és az idősebb gyermekekre kevés veszélyt jelent.
Azonban, a kisebb gyermekek szervezete nem tudja feldolgozni, így felgyülemlik benne, ami miatt glicerin- intoleranciát kaphatnak. Az ő sokkal kisebb testsúlyuk miatt sokkal kisebb mennyiségű glicerinre van szükség ahhoz, hogy komoly egészségügyi vészhelyzetet idézzen elő. Elméletileg már egy 350 ml-es glicerin tartalmú ital is a 4 éven aluliak esetében a "biztonságos" küszöbérték fölé tehető.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az egészségügyi hatóságok azonban azt állítják, hogy a glicerinmérgezéshez vezető út leginkább úgy alakulhat ki, ha a gyermek egyszerre fogyaszt sokat belőle.
A glicerinmérgezés enyhe jelei közé tartozik a hányás és a fejfájás. Azonban érdemes vigyázni minden korosztálynak a fogyasztásával, mert az emberek sokkot kaphatnak tőle. Ez az az állapot, amikor a keringési rendszer -amely oxigénben gazdag vért pumpál a testbe- összeomlik, és a létfontosságú szervek nem kapják meg a működésükhöz szükséges anyagot.
A sokk jelei közé tartozik a sápadt, hideg, nyirkos bőr, valamint az izzadás, a gyors vagy felületes légzés, a gyengeség vagy szédülés, a hányinger és esetleges hányás, a rendkívüli szomjúság, valamint az ásítás és a sóhajtozás. A glicerinmérgezés másik hatása a hipoglikémia, vagyis az alacsony vércukorszint, amelynek már jóval komolyabb tünetei lehetnek, úgy, mint az eszméletvesztés, a tudat megzavarodása.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







