Megvan az egyezség, a személyes feltételekben is sikerült megegyezni, már csak az orvosi vizsgálat van hátra: ilyenkor jön az orvosi vizsgálat a focistáknak.
Veszélyes fertőző kór les a magyarokra, ha beüt a meleg: ilyen tünetekkel azonnal menj orvoshoz
Magyarországon a legtöbb Lyme-kór és kullancsencephalitis fertőzés májustól szeptemberig fordul elő. Az előttünk álló június minden évben kiemelkedő esetszámokat tekintve. A közhiedelemmel ellentétben a fertőzések gyakrabban fordulnak elő középkorú és idősebb felnőttek esetében, mint fiataloknál. Mutatjuk, mely területeken érdemes a leginkább vigyázni, illetve hogy mit kell tenni kullancscsípés esetén.
A kullancs által terjesztett két legfontosabb emberi betegség Magyarországon a vírusos agyhártya/agyvelőgyulladás (meningoencephalitis) és a Lyme-kór. Ezeknél ritkább, szintén kullancsok által közvetített betegség a humán babesiosis, a humán monocytás ehrlichiosis, a humán granulocytás anaplasmosis, a tibola, a krími-kongói vérzéses láz, valamint a tularémia - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) tájékoztatátásából. A "kullancsszezon" akkor veszi kezdetét, amikor beköszönt a fagymentes, meleg tavaszi idő és akkor ér véget, amikor megérkeznek az első őszi hidegek.
Az NNGYK adatsorai alapján a legtöbb Lyme-kór és kullancsencephalitis - vagyis a vírusos agyvelőgyulladás - fertőzés májustól szeptemberig fordul elő. Kiemelkedő hónap esetszámokat tekintve az előttünk álló június. 2023-ban közel ugyanannyi Lyme-kóros eset fordult elő, mint a 2022-es évben, így az esetszámok növekedéséről nem beszélhetünk. A kullancsecephalitis esetszámokról pedig még nincs 2023-as adat.
Ahogy a korábbi években, 2024-ben is fokozott óvatosság szükséges a nyaralóktól, kirándulóktól, erdős területen élőktől a következő hónapokban. A legveszélyesebb hónapok ugyanis az elmúlt évek tapasztalatai alapján a június és a július: ilyenkor szaporodnak el igazán a kullancsok, és mivel többet járunk a természetben, így a csípések is gyakoribbak. Ezért ha a természetben járunk, később ellenőrizzük alaposan, nem találunk-e bőrünkön, ruhánkon kullancsot. Ha pedig a Lyme-kór vagy a kullancsencephalitis tüneteit tapasztaljuk magunkon, mindenképpen forduljunk orvoshoz!
Infografikánkon nem csak a havi bontás látható a korábbi évekből, hanem az is, hogy mely megyékben fordul elő leggyakrabban a két fertőzés. A morbiditás azt mutatja, 100 ezer lakosra vetítve hány eset történt az adott területen. Lyme-kórt tekintve nagy az előfordulások rátája Nógrádban, Csongrád-Csanádban, Veszprémben és Vasban. Kullancsencephalitis fertőzésből pedig Somogyban volt arányaiban a legtöbb - azt viszont hozzá kell tenni, hogy a kevés esetszám miatt ez annyira nem mérvadó adat.
Az életkori bontásból pedig az derül ki, hogy valamivel gyakrabban fordul elő a fertőzés felnőttek, mint fiatalok esetében, különösen a középkorúak és idősebbek körében.
Milyen tünetekre érdemes figyelni?
A kullancs által terjesztett kullancsencephalitis vírusfertőzés az összes agyvelőgyulladásos eset mintegy feléért felelős hazánkban. A betegség ritka esetben halálos, viszont szinte mindig okoznak élethosszig tartó maradványtüneteket, mint a bénulás, vagy beszédzavar. Nincs rá specifikus kezelés, viszont a fertőzés védőoltással megelőzhető, Magyarországon a vírusos agyvelőgyulladás ellen oltják is a gyermekeket.
A kullancs által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás jellegzetes, eurázsiai elterjedésű betegség: Franciaország nyugati határától kelet felé egészen Japánig, észak-déli irányban Skandinávia és a Balti államok területétől Európa mediterrán térségéig előfordul. Közép-Európában a vírus okozta és kullancsok által terjesztett betegségek közül ez a leggyakoribb. Az esetek kisebb részében 7-14 napos lappangási időt követően, enyhe betegségtünetek (láz, fejfájás, izomfájdalom, rossz közérzet, étvágytalanság, émelygés, hányinger, hányás stb.) jelentkeznek, majd néhány nap múlva a panaszok megszűnnek, teljes a gyógyulás. Minden ötödik betegnél azonban egy második, lázzal és a központi idegrendszer gyulladásával (rossz közérzet, magas láz, erős fejfájás, a nyak merevsége, hányás, tudatzavar, izombénulás) járó szakasz is követi az elsőt, a csípés utáni 3-4. héten. A betegség ilyenkor kórházi ellátást és esetenként intenzív kezelést igényel - olvasható az NNGYK tájékoztatójában. Amennyiben valakit kullancs csíphetett meg és ilyen tünetei vannak, mindenképp forduljon orvoshoz!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Lyme-kór az északi félteke mérsékelt égövi zónájában a leggyakoribb, vektorok által terjesztett, baktérium okozta zoonózis, vagyis állatról emberre terjedő fertőző betegség. Legjellegzetesebb, az esetek 60-80 százalékában előforduló klinikai tünete a vándorló bőrpír, amely általában 7-10 napos - de minimum 48 órás - lappangási idő után, a csípés helyén jelentkezik. A bőrelváltozás mindig kis kerek folt formájában kezdődik, majd a széli részeken terjedve, középen halványulva, gyűrűt formál. A bőrjelenséget enyhe helyi fájdalom, égő érzés, ritkán viszketés kísérheti, de felléphetnek nem specifikus tünetek (pl. magas láz, gyengeség, fejfájás, izom- és izületi fájdalom, esetleg nyirokcsomó-duzzanat), valamint idegrendszeri tünetek is.
Igen ritkán, a kezeletlen vagy nem megfelelően kezelt betegeknél a kullancscsípés után idegrendszeri, mozgásszervi vagy a szívet érintő szövődmények (zsibbadás, végtagfájdalom, perifériás ideggyulladás, szívpanaszok) jelentkezhetnek, de legtöbbször semmilyen társtünet nincs. Megfelelő adagban és ideig szájon át alkalmazott antibiotikummal általában jól gyógyítható. Lyme-kór ellen azonban nincs védőoltás. Tegyünk meg mindent, hogy elkerüljük fertőzött kullanccsal való találkozást!
Kullancscsípés esetén
A Heim Pál Kórház ajánlásai szerint:
- Ha felfedeztünk egy vagy több kullancsot, minél hamarabb távolítsuk el bőrünkből. Viszont nem mindegy hogy hogyan!
A kullancs eltávolítására ne használjuk azokat a régebben ajánlott módszereket, amelyek a kullancs légzését akadályozzák! Nem célszerű olajat, vietnami kenőcsöt, alkoholt vagy bármilyen más anyagot a kullancsra csepegtetni, mert az oxigénhiánnyal küzdő kullancsból még több vírus juthat az ember vérkeringésébe.
- Nem szabad a kullancs potrohát semmivel sem bekenni, sőt megfogni sem, megnyomni, mert lehet, hogy ekkor “köpi” a kórokozót szervezetünkbe! Legjobb, ha kullancskiszedő-csipesszel közvetlenül a bőrfelszínen fogva kivesszük, de ha ez nem áll rendelkezésre meg lehet próbálni hosszabb körmű hüvelyk és középső ujjal.
- A kullancsot lehetőleg egészen elöl, közel a fejéhez kell megfogni. Egyes vélemények szerint csavaró mozdulattal kell kihúzni, mások szerint kerüljük a csavaró mozdulatokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy pár órán belül elkapott kullancs körömmel, csavaró mozdulat nélkül enyhe húzással többnyire kijön fej beszakadás nélkül.
- A fej nem baj, ha bent marad a bőrben az nem okoz különösebb problémát, mint bármely idegen test – kis reakciót kelt majd kilökődik (ez valójában nem is a feje, hanem az állkapcsa). Sőt egyesek szerint jó megoldás az is ha éles késsel levágjuk, lefejezzük a kullancsot közvetlenül a bőr felszínén. Ha pár napon belül mégsem lökődik ki, el kell távolítani, mert gyulladást okozhat (viszont fertőzést már nem terjeszt).
- Ezután jód oldattal (Betadine) kenjük be a kullancs helyét. Általában 7-10 nap alatt eltűnik a kis vörös csomó nyomtalanul. Fertőzést jelez, ha néhány hét múlva a kullancscsípés helye körül kör alakban halvány pír jelentkezik, amely gyakran nem igazán feltűnő, nem viszket és nem fáj. Ez a bőrtünet csak a fertőzöttek kb. 2/3-ában jelenik meg.
- Kb. 20-30 százalékbanban a fertőzésnek semmi tünete nincs – csak később jelennek meg, esetleg az izületi, idegi vagy szívtünetek. Tanácsos minden ilyen esetben orvoshoz fordulni. Korai stádiumban a fertőzés jól gyógyítható, gyógyszeres kezeléssel.
A fertőzött kullancsokból a kórokozó emberre való átvitelének valószínűsége annál kisebb, minél hamarabb eltávolítjuk a kullancsot. Az agyvelőgyulladás szempontjából 4-6 óra, a Lyme-betegség szempontjából 24 óra számít biztonságos időnek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







