Eldőlni látszik a vita a telefonozó gyerekekről és szüleikről: tényleg ördögi dolgot követnek el?

A gyermeknevelés terén a képernyőhasználati idő kérdése évek óta vita tárgyát képezi a szülők és az egészségügyi szakemberek között. Egyesek az okostelefonok és a közösségi média potenciálisan káros hatásaira figyelmeztetnek, míg mások szerint semmi baj sincs a mértékletes médiahasználattal.

Stresszesebbek a bűntudatot érző szülők

Dr. Nathan Walter, a Northwestern Egyetem médiapszichológus docense kutatása fókuszába azt a szülői bűntudatot helyezte, amelyet a szülők gyermekeik képernyőidejével kapcsolatban éreznek. A tanulmány azt vizsgálta, hogy ez a bűntudat hogyan befolyásolja a szülő-gyermek kapcsolat alakulását és milyen hatással van a család dinamikájára.

A tanulmányból kiderült, hogy a bűntudatot érző szülők egyrészt stresszesebbek, másrészt kevésbé elégedettek a gyermekükkel való kapcsolatukkal.

A szakember a tanulmányban saját személyes tapasztalatait is megosztja: elárulja, hogy első gyermekük esetében még betartották az ajánlásokat, második gyermekükkel azonban már megengedőbbek voltak a képernyőidő tekintetében, ami náluk is bűntudathoz vezetett. A kutatás rámutat továbbá arra is, hogy a képernyőhasználat negatív hatásaira vonatkozó állítások mögötti tudományos bizonyítékok sokszor igencsak korlátozottak.

Nem szabad minden problémánkért a képernyőidőt okolni

Walter a CNN-nek adott interjújában hangsúlyozza, hogy számos esetben nem mutatható ki egyértelmű ok-okozati összefüggés a képernyőhasználat és például az alacsonyabb iskolai teljesítmény vagy az elhízás között. Sokkal inkább közrejátszanak olyan tényezők, mint a család társadalmi státusza.

A szakember úgy gondolja, hogy nagy általánosságban nem kellene ennyire negatívan tekintenünk a képernyőidőre, inkább arra kellene törekednünk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, figyelembe véve családunk sajátosságait.

A kutató a témában való alaposabb tájékozódásra és a lehető legkiegyensúlyozottabb nézőpont megtalálására buzdítja a szülőket; mindemellett arra is felhívja a figyelmünket, hogy nem szabad stigmatizálnunk sem azokat a gyerekeket, akik képernyőt használnak, sem azokat a szülőket, akik ezt megengedik nekik. Ennél sokkal fontosabbnak tartja, hogy beszéljünk és gondolkodjunk közösen a képernyőidő problémájáról.