A tavalyi járványszezonhoz hasonlóan idén is már a hetekben megtörténhet a tetőzés, de ha marad a 2025-ös forgatókönyv, még sokáig magasak lesznek a betegszámok.
Súlyos betegség terjed a kánikulában itthon: itt könnyű elkapni, a gyerekekre a legveszélyesebb
A nyári melegben sokan nehezen tudnak ellenállni annak, hogy megmártózzanak a legközelebbi vízben, legyen az bármilyen is. A városokban sétálva ez sok esetben egyet jelent a szökőkutakkal. És bár szökőkutatkban fürödni nem kimondottan tiltott dolog, mégsem tanácsos engedni a csábításnak, hiszen számos káros egészségügyi következménnyel jár.
Egyre nagyobb a hőség világszerte, Magyarországon is sorra dőlnek a melegrekordok. A nagy nyári melegben fontos a fokozott hidratálás, illetve a szabadban, tűző napon való tartózkodást is érdemes minimálisra csökkenteni.
Akik azonban mégis huzamosabb ideig tartózkodnak kint, mondjuk egy nagyváros főterén, nehezen tudnak ellenállni a hűsítő víznek, amely a szökőkutakból folyik. Egyre többen fürdeni is hajlandóak bennük, ahogy ez ebben a tiktok-videóban is látszik:
@__rezso__ ♬ original sound - music>>>
Korrábban írtunk már arról, milyen egészségügyi kockázatokkal járhat a nyári kánikulában egy-egy szökőkutas kaland. Az akkori ÁNTSZ arra figyelmeztetett, hogy
a fertőtlenítő vegyszerek nagy kockázatot jelenthetnek, mivel a szökőkutakban erősebb vegyszereket alkalmaznak, jóval nagyobb koncentrációban, mint például a medencékben. Ezek bőrirritációt, allergiás tüneteket okozhatnak.
Amellett, hogy a szökőkutak vize tele van fertőtlenítővel, változó mértékben koszos is lehet. Szennyeződhet porral, talajszemcsékkel és állati ürülékkel is, utóbbi főként a madaraknak köszönhető. Sok kutat nem tisztítanak megfelelően vagy nem üzemel folyamatosan, ilyenkor a belső felszínén nyálkás, csúszós élőbevonat alakul ki - derült ki a szakértőktől. Az ilyen vizekben elszaporodnak a kórokozók és még a vízben lévő fertőtlenítőszerek sem védenek ellenük.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ha 25 fok fölé melegszik a víz, akkor még gyorsabb tempóban szaporodnak a baktériumok.
A szennyeződésekkel elsősorban hasmenést okozó mikroorganizmusok kerülnek a szökőkútba. A fertőződés lehetősége akkor áll fenn, ha a vizet véletlenül lenyeljük (pl. pancsolás közben, vagy vizes kézzel élelmiszert megfogva).
Az ilyen jellegű fertőzésekre különösen a gyerekek érzékenyek.
Veszélyes lehet továbbá a szökőkút vízpermete is, mivel az legionella baktériumot tartalmazhat és influenzaszerű tüneteket, de akár tüdőgyulladást is okozhat. Léteznek azonban kifejezetten fürdésre tervezett, úgynevezett interaktív szökőkutak is: ezeket biztonságosan használhatjuk, ha betartjuk az alapvető higiéniai előírásokat. Vagy a város-szerte kihelyezett párakapuk is megoldást jelenthetnek a hűsölésre.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







