A tavalyi járványszezonhoz hasonlóan idén is már a hetekben megtörténhet a tetőzés, de ha marad a 2025-ös forgatókönyv, még sokáig magasak lesznek a betegszámok.
Az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálata (NHS) hamarosan elérhetővé teszi az első génszerkesztést alkalmazó terápiát, amely forradalmi áttörést jelenthet a béta-thalassemiában szenvedő betegek számára. Ez a vérbetegség eddig életük végéig tartó rendszeres vérátömlesztéseket igényelt, de most egy új módszer megváltoztathatja mindezt - közölte a BBC.
A béta-thalassemia egy genetikai betegség, amely a hemoglobin termelésének hibájából ered. A hemoglobin az a fehérje, amely az oxigént szállítja a vörösvértestekben. A betegség súlyos fáradtságot, gyengeséget és légszomjat okozhat, valamint csökkenti a várható élettartamot. Az érintettek három-öt hetente vérátömlesztésre szorulnak, hogy pótolják a hiányzó hemoglobint.
Az új kezelés lényege, hogy egyszeri beavatkozással korrigálják a betegséget okozó genetikai hibát. Ehhez a Crispr nevű eszközt használják, amely 2020-ban kémiai Nobel-díjat kapott. A Crispr lényegében egy "molekuláris olló", amely képes célzottan szerkeszteni a DNS-t. A terápia során először kivonják a beteg őssejtjeit, amelyekből később vörösvértestek képződnek. Ezeket laboratóriumban átprogramozzák úgy, hogy kikapcsolják azt a genetikai kapcsolót (BCL11A), amely normál esetben átváltja a magzati hemoglobint felnőtt hemoglobinra. Mivel a béta-thalassemia csak a felnőttkori hemoglobint érinti, így az átprogramozott sejtek ismét magzati hemoglobint kezdenek termelni. Miután az őssejteket átprogramozták, kemoterápiás kezelést alkalmaznak, hogy elpusztítsák a beteg régi őssejtjeit. Ezt követően visszaültetik az újonnan programozott sejteket.
Abdul-Qadeer Akhtar, akin még 2020-ban kísérleti jelleggel elvégezték a beavatkozást, például már bokszolni is elkezdett és szabadabban utazhat: "Egészségesebb és aktívabb vagyok" - ő így fogalmazott.
Az eddigi klinikai vizsgálatok ígéretesek: 52 beteg közül 49-nek nem volt szüksége újabb vérátömlesztésre a legalább egy évig tartó megfigyelés során. A National Institute of Health and Care Excellence (NICE) jóváhagyta a terápiát költség-haszon elemzés után. Az NHS England külön megállapodást kötött arról, hogy kevesebbet fognak fizetni majd betegenként, mint a jelenlegi 1,6 millió fontos piaci ár.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Amanda Pritchard, az NHS vezetője szerint ez történelmi pillanat a betegségben szenvedők számára. Azt is tudjuk, hogy jelenleg tárgyalások folynak arról is, hogy ugyanez a terápia alkalmazható-e más genetikai betegségek esetében is. Romaine Maharaj, az Egyesült Királyság Thalassemia Társaságának ügyvezető igazgatója szerint "egy forradalmi áttörés küszöbén állunk".
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







