4 °C Budapest
3 hand grenade (pineapple style) on scratchy rusty background

Rettenetes baleset az újdörögdi gyakorlótéren: elvesztette alkarját egy fiatal nő

MTI
2025. március 22. 12:30

Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakrolat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében - közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.  

Somogyi Zoltán elmondta: a fiatal hölgy egyik oldalon a csukló, a másik oldalon az alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérülést szenvedett, valamint lágyrész- és arcsérülést.

A sérültet súlyos, életveszélyes állapotban az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre - tette hozzá.

A törzsigazgató elmondta: a másik sérült - maga a kiképző katona - többszörös lágyrész sérülést és csonttörést szenvedett. Őt helyszíni ellátást követően, stabil állapotban az Országos Mentőszolgálat a veszprémi kórházba szállította - jelezte.

Somogyi Zoltán elmondta, a kiképzési rendezvényt kormányzati tisztviselők részére szervezte a Magyar Honvédség. A felkészítésen minden jelentkező önkéntesen és saját felelősségre vett részt. A súlyos baleset miatt a kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést azonnal felfüggesztették, majd további intézkedésre leállították -fűzte hozzá.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A törzsigazgató elmondta, hogy arra kérik a nyilvánosságot és a politikai vezetőket, hogy a balesetben érintett sérültek és hozzátartozóik iránti tisztelettel tartózkodjanak a baleset körülményeinek további nyilvános elemzésétől.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?