A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott el nagycsütörtök délután, ahol rabokkal találkozott, majd nagyon röviden újságíróknak is nyilatkozott.
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott el nagycsütörtök délután, ahol rabokkal találkozott, majd nagyon röviden újságíróknak is nyilatkozott. Ferenc pápát érkezésekor és távozásakor a börtön ablakain keresztül a rabok kiáltásai kísérték, amit az épület körüli római utcákban is jól lehetett hallani. A pápa nevét skandálták, és azt is kiabálták, hogy "Szabadság, szabadság!".
Az egyházfő a megszokott fehér színű járművel érkezett a Vatikántól öt percre levő börtönbe, ahol Claudia Clementi igazgatónő, a börtönőrök és más személyzet képviselői fogadták. Ferenc pápa közel hetven elítélttel találkozott a börtön udvarán. A pápa látogatása - szeles, esős időben - fél óráig tartott.
Távozáskor az autóablakon keresztül Ferenc pápa a TV2000 katolikus televíziónak elmondta, egészségi állapota szerint éli meg az idei húsvétot.
Minden egyes alkalommal, amikor ilyen helyre lépek be, felteszem a kérdést, hogy miért ők, és miért nem én
- tette hozzá. Ferenc pápa utoljára 2018-ban kereste fel a Regina Coeli (Mennyek királynője) börtönt, akkor is nagycsütörtökön, amikor tizenkét elítéltnek megmosta a lábát, Jézus és tanítványainak utolsó vacsoráját idézve fel. Elődeivel ellentétben Ferenc pápa nem paptársainak lábát szokta megmosni, hanem megválasztása óta eddig minden évben más helyszínt keresett fel. Kivételt egyedül a koronavírus-pandémia időszaka jelentett.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Regina Coeli az olasz főváros egyik legrégebbi börtöne: a valamivel több mint hatszázhúsz férőhelyen tavaly decemberben több mint ezer rabot őriztek.
A pápa az utóbbi tizenkét évben nagycsütörtökön járt kórházban, idősotthonban, migránsközpontban, de legtöbbször börtönben: 2015-ben a római Rebibbia börtönben, 2017-ben Paliano börtönében, 2018-ban a Regina Coeliben, 2019-ben Velletri börtönében, 2022-ben pedig a kikötőváros Civitavecchia börtönébe látogatott. 2013-ban és 2023-ban a fiatalkorúaknak fenntartott Casal del Marmo börtönében, tavaly pedig a Rebibbia női szárnyán mosta meg tizenkét rab lábát.
Ferenc pápa tavaly december 26-án a jubileumi szentév kezdetén a Rebibbia börtönben egy úgynevezett szent kaput is megnyitott. Az utolsó vacsorát idéző misét a Szent Péter-bazilikában Mauro Gambetti bíboros, a bazilika főpapja vezeti.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







