A mai kvíz során magyar városok és falvak között keressük a kakukktojásokat, amelyek valamiért kilógnak a sorból.
A Dunán levonult árhullám nyomán jelentős szúnyogártalom alakult ki országszerte, különösen a folyó menti településeken. A szakemberek biológiai lárvagyérítéssel kezdték a védekezést, majd földi kémiai kezelésekkel léptek fel a kifejlett vérszívók ellen. A héten már tizenhárom vármegyében, közel kétszáz településen zajlik a gyérítés – többek között a Dunakanyarban, a Csepel-szigeten, valamint Baja és Mohács környékén. A lakosságot az önkormányzatok és a katasztrófavédelem tájékoztatják, miközben a hatóságok arra is figyelmeztetnek: az inváziós fajok miatt a ház körüli vízgyűjtő helyek felszámolása kulcsfontosságú a védekezésben.
Az elmúlt hetekben a Dunán levonult árhullám jelentősebb szúnyoginváziót okozott az országban. A településekhez közeli, természetvédelmi oltalommal nem érintett területeken először biológiai lárvagyérítést végeztek a szakemberek, majd megkezdődtek a kifejlett szúnyogok elleni kezelések is. Ennek során platós gépjárművekre rögzített berendezésekkel, apró cseppekre bontva, alacsony dózisban, napnyugta után juttatják ki a szakemberek a szúnyogirtó szert, így a kezelés emberre és háziállatokra sem jelent veszélyt. Az érintett önkormányzatok a saját médiafelületeiken tájékoztatják a lakosságot a munkavégzés napjáról, továbbá a katasztrófavédelem honlapján is megtalálható az aktuális ütemterv.
A héten tizenhárom vármegye százkilencvennégy településén gyérítik a szúnyogokat. A kifejlett szúnyogok elleni földi kémiai védekezésre az addig nem érintett Duna menti területeken – a Dunakanyar településein, a Csepel-sziget térségében, valamint Baja és Mohács környékén – kerül sor. Ezen kívül Békés, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye számos településén, valamint a Tisza-tónál lépnek fel a vérszívók ellen. Utóbbi két területen a tó és holtágak szegélyzónáiban lévő állandó szúnyog-tenyészőhelyeken légi biológiai lárvagyérítés is lesz.
Az emberközeli életmódot folytató, hazánkban az elmúlt években megtelepedett úgynevezett inváziós fajok szerepe egyre jelentősebb a szúnyogártalomban. Esőzések után kiemelten fontos a ház körül kialakuló kisebb vizeket felszámolni, a csatornákat, árkokat megtisztítani, a vízgyűjtő edényeket hálóval lefedni, a virágcserepekben, kerti játékokban megálló vizet kiönteni.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







