A színésznő temetésére február 19-én kerül sor a Farkasréti temetőben.
Fájó vallomást tett Schmuck Andor eltitkolt menyasszonya: így töltötte utolsó napjait a néhai politikus
Az volt a tervünk, hogy összeházasodunk, esküvőre készültünk, nem temetésre. Arról is sokat beszéltünk, hogy együtt is megjelenünk majd több eseményen - mondta Schmuck Andor eltitkolt menyasszonya. Kinga egy díjátadón tűnt fel, ahol elmondta, tudatosan kerülték a rivaldafényt, nem hozták nyilvánosságra kapcsolatukat.
„Nem engem illet a díj, hanem Andort, de neki most más dolga akadt” – mondta a júliusban elhunyt Schmuck Andor menyasszonya a Blikknek, miután átvette az Emberi Értékek Díjátadó Gála Posztumusz Díját. Kinga őszintén beszélt arról, hogy a néhai párja a rivaldafényen kívül is mindig jókedvű volt, és már az esküvőjüket tervezték, amikor meghalt.
Mindig nagyon humoros volt, azt vallotta, csak így lehet élni. Sokat utaztunk, kirándultunk, a magánéletünket viszont tudatosan óvtuk, nem mutatkoztunk együtt nyilvánosság előtt. Csak a közvetlen barátok, munkatársak tudtak a kapcsolatunkról, és ez szerintem így volt jó. Közben én is segítettem neki, amiben tudtam. Közreműködtem a Tinder-tündérek című könyvének elkészítésében. Az volt a tervünk, hogy összeházasodunk, esküvőre készültünk, nem temetésre. Arról is sokat beszéltünk, hogy együtt is megjelenünk majd több eseményen
- mondta.
Hozzátette, a néhai politikus méltósággal viselte a helyzetét, a nehéz időszakban sem hagyta el magát.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ugyanúgy részt vett tévéműsorokban, programokon, vagy például elment kirándulni a nyugdíjasokkal, mint korábban. A halála előtt nem sokkal egy felejthetetlen utazáson vettünk részt
- tette hozzá.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







