A felvétel a nemzetközi nőnap alkalmából készült köszöntőbeszéd egyik kivágott jelenetét tartalmazza.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Uszka közelében egy diagnosztikai célból kilőtt rókánál igazolta a veszettséget a Nébih debreceni laboratóriuma. Az eset október elején történt, a pozitív eredményt október 8-án erősítették meg.
A hatóságok szerint a fertőzés valószínűleg természetes úton, a vadállomány Ukrajna és Románia felőli mozgása révén jutott be Magyarországra. Az idei eset nyomán több járványügyi intézkedés lépett életbe, így például fokozott felügyelet és ebzárlat. A Nébih tájékoztatta az NNGYK-t, az Európai Unió illetékes szerveit, valamint az Állategészségügyi Világszervezetet (WOAH).
A veszettség 2022 szeptemberében jelent meg ismét hazánkban, azóta minden eset Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fordult elő, így az ország elvesztette veszettségtől mentes státuszát. Az ország többi része továbbra is mentes a betegségtől.
A rókák veszettség elleni oltása évente kétszer történik, tavasszal és ősszel, különösen a déli és keleti megyékben. Szabolcs-Szatmár-Beregben 2024 óta dupla csaléteksűrűséggel zajlik a vakcinázás a magas járványügyi kockázat miatt.
A veszettség az egyik legveszélyesebb állatról emberre terjedő fertőzés, leggyakrabban harapás útján. A védekezés nemcsak állategészségügyi, hanem humán egészségügyi szempontból is létfontosságú. Magyarországon a kutyák oltása kötelező, a macskáké ajánlott.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató állatot lát, azt haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál. Az elhullott rókákat a Nébih Zöld Számán (06/80/263-244) kell bejelenteni.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







