Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Újra megszólalt a rendőrség Dudás Miklós halálának körülményeiről: ezt már a helyszínen sejtették
Dudás Miklós világbajnok kajakos halálát halált okozó testi sértésként vizsgálja a rendőrség, miután a boncolás során olyan sérüléseket találtak, amelyek idegenkezűségre utalnak. A kezdetben rendkívüli halálesetként kezelt ügy nyomozássá alakult - írta meg a Telex.
A 34 éves Dudás Miklós halálhíréről január 5-én számoltunk be. A sportoló 18. kerületi házánál a rendőrség helyszínelést végzett, de aznap még azt közölték, hogy "a halálesettel összefüggésben idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja eddig nem merült fel". A hatóság akkor közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálta az esetet.
Egy nappal később azonban fordulat következett be: a rendőrség tájékoztatása szerint "a soron kívül elvégzett hatósági boncolás során a szakértő olyan sérüléseket talált az elhunyton, amelyek keletkezési mechanizmusa büntetőeljárás keretében tisztázható". Ennek következtében halált okozó testi sértés miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen.
A két közlemény között nincs ellentmondás. Rendkívüli haláleseteknél előfordul, hogy a helyszíni szemle során nem találnak idegenkezűségre utaló nyomokat, csak a későbbi boncolás során derülnek ki olyan részletek, amelyek bűncselekményre utalnak.
Rendkívüli haláleset esetén a helyszíni szemlebizottság minimum két főből áll: a bűnügyi technikusból és a szemlebizottság vezetőjéből, akikhez igazságügyi orvosszakértő is csatlakozik. A technikus feladata a fényképezés, videófelvételek készítése és a nyomrögzítés, míg a bizottság vezetője felel a szemle jogszerűségéért, szakszerűségéért és a jegyzőkönyv elkészítéséért.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az, hogy Dudás esetében soron kívüli boncolást rendeltek el, arra utal, hogy halálának körülményei már kezdettől fogva gyanúsak lehettek. A boncolás olyan sérüléseket is feltárhat, amelyek szabad szemmel nem láthatók, és amelyeket a helyszínen még az orvos sem vesz észre.
A halált okozó testi sértés azt jelenti, hogy a sportolót valaki bántalmazhatta, és halálát ez a bántalmazás okozta. A nyomozás során a rendőrség olyan technológiákat alkalmazhat, amelyekkel látens nyomok is kimutathatók, biológiai anyagmaradványokból DNS-nyomok nyerhetők ki, és akár szagminták rögzítésével is segíthetik a nyomozást.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







